
Fotó: Thomas Campean
Tavasszal elkezdhetik Agyagfalván az általános iskola bővítését, amire a helyi költségvetésből különített el összegeket a bögözi önkormányzat. A tervek szerint újabb emeletet húznak a tanintézmény főépületére, továbbá egy tornatermet is létrehoznának.
2015. február 22., 19:302015. február 22., 19:30
„Fontossá vált, hogy újabb emelettel bővítsük az agyagfalvi tanintézményt, hiszen jelenleg szűkösen férnek el az oda járó diákok. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy jelenleg nincs tanári szoba az épületben, ezért az egyik osztálytermet kénytelenek használni a pedagógusok” – magyarázta Zongor Irma, a Berzenczey László Általános Iskola igazgatónője. Mint mondta, az újabb szinten két osztálytermet, egy tanárit és egy könyvtárat is kialakítanának, ugyanakkor a munkálatok során az épület tetőszerkezete is megújul. A tornatermet Agyagfalva orvosi rendelőjének udvarára tervezik – amely az önkormányzat tulajdonában van –, mivel így pénzt spórolhatnak, hiszen a telek, ahol az iskola főépülete található, lényegesebb területrendezést igényelne. „Az orvosi rendelőhöz tartozó telken az önkormányzat már lebontotta a használaton kívüli csűrt és istállót, ráadásul a földet sem kell elegyengetni” – indokolta a döntést Zongor Irma, hozzátéve, hogy az új tornaterem felépültéig a gyerekek a helyi kultúrotthonban tornásznak.
Az újabb emelet megépítésére, amit a nyári vakáció idején valósítanának meg, 50 ezer lejt különített el az önkormányzat – közölte megkeresésünkre Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere. „A tornaterem megépítésével kapcsolatos munkálatokat már tavasszal elkezdenénk, viszont tudni kell, hogy az egyelőre rendelkezésünkre álló 20 ezer lej csak a területrendezésre lesz elég. Abban reménykedünk, hogy időközben lehetőségünk nyílik pályázni kormánypénzekért vagy más módon szerezhetünk anyagi támogatást a projekthez” – fejtette ki portálunknak az elöljáró
Tervezett beruházások
„Összesen 50 ezer lejjel kevesebb pénzből kell gazdálkodnia idén Bögöz községnek, így minden pályázati lehetőséget meg kell ragadnunk, hogy folytathassuk, illetve elkezdhessük a tervezett beruházásokat” – magyarázta Farkas Mózes. Székelydobó, Béta, Vágás és Székelymagyaros számára egyenként nyolcezer lejt különítettek el az éves költségvetésből, amit a helyi kultúrotthonok tetőszerkezeteinek feljavítására használhatnak. Agyagfalva összesen hetvenezer lejből bővítheti a helyi iskolát, Décsfalván harmincezer lejből folytathatják a templomépítést, Bögözben pedig tizenötezer lejt fordítanak egy térkővel kirakandó járdaszakasz megvalósítására. Ezek mellett a tavalyi költségvetésből megmaradt összeget is szétosztották a falvak között – a helyiek adózási hajlandóságának, illetve egyéb paraméterek függvényében. „Múlt év decemberében befejeztük a Székelydobót Nagygalambfalvával összekötő mezei út kövezését, így idén nekifoghatunk az aszfaltozásnak. Hasonló munkálatokat tervezünk az Agyagfalva–Székelymuzsna útszakaszon is, ám ehhez további támogatásra van szükségünk a kormány részéről” – részletezte az elöljáró.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!