Csütörtök délelőtt 11 órakor a sajtó jelenlétében adták át a székelyudvarhelyi kórház belgyógyászati szakambulanciáján azokat a korszerű diagnosztikai műszereket, melyeket a polgármesteri hivatal által nyújtott támogatásból vásárolt az intézmény. A program keretében korábban a családorvosi rendelők fejlesztését is segítette az önkormányzat, a támogatás összértéke 150 000 lej, ebből 80 000 a kórház által kapott pénzkeret.
2010. január 28., 12:272010. január 28., 12:27
2010. január 28., 12:462010. január 28., 12:46
A támogatásból egy performens ultrahangkészüléket (ekográf) és két elektrokardiográfot (EKG) vásárolt az intézmény. Az ekográfot a belgyógyászati, ideggyógyászati és sebészeti szakambulancián üzemelték be, az egyik elektrokardiográfot a járóbeteg-rendelők kapták meg, a másikat a kórház belgyógyászati osztálya. A fejlesztés az orvosok diagnosztikai munkáját segíti majd. A korszerű, Doppler rendszerű ekográf például a hasi szervek, pajzsmirigy vizsgálata mellett a erek vizsgálatára is lehetőseget nyújt. Az átadáson jelenlevő Bunta Levente polgármester elmondta, a program idén is folytatódik, a 2010-es költségvetésbe is szeretnék belefoglalni.
Én mindenképpen javasolni fogom, hogy a költségvetésben az udvarhelyi kórház esetében legalább 150 000i lej szerepeljen – mondta beszédében a polgármester.
\"A modern orvostudomány terén az orvostechnikának lépést tartani manapság nagyon nehéz. A medicina és az orvostechnika, meg a műszerezettség párhuzamosan kellene fejlődjön\" – magyarázta beszédében Lukács Antal a városi kórház főigazgatója, majd megköszönte, hogy a polgármesteri hivatal segítséget nyújtott az intézménynek ebben a folyamatban.
A munkába önként visszatérő szülők a gyermek életkorától függően további három vagy hat hónapig megkaphatnák a gyermekgondozási díjat, a két év alatti gyermeket nevelő anyákat pedig mentesítenék az egészségbiztosítási járulék (CASS) fizetése alól.
Mi a feladata egy történelmi filmnek, milyen várt és váratlan hatásai voltak a Hunyadi-filmsorozatnak? – többek között erről is beszélt Bán János, írói nevén Bán Mór, a film alapjául szolgáló történelmi regényciklus szerzője Sepsiszentgyörgyön.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti szakbizottságok a Luca Niculescu-kormány miniszterjelöltjeit, az új kabinet beiktatásáról pedig kedden 14 órától kezdődő együttes ülésén szavaz a képviselőház és a szenátus.
Elvileg ugyan számos helyi adó és illeték kifizethető online, a gyakorlatban sok településen a virtuális ügyfélszolgálati ablakig sem jut el az adófizető, az ablak ugyanis nem létezik. Sok pénzt veszíthetnek ez miatt az önkormányzatok.
Nagy volt az érdeklődés a pénzügyminisztérium csütörtöki állampapír-aukcióján: a befektetők a meghirdetett összeg ötszörösére, mintegy 2,5 milliárd lejre nyújtottak be ajánlatot – számolt be Facebook-oldalán Alexandru Nazare.
Székelyföldi értékmentőket és értékteremtőket tüntettek ki Orbán Balázs-díjjal Marosvásárhelyen. Bocskay Vince szovátai szobrászművész, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi intézményvezető és dr. Bernád Rita Magdolna levéltáros vette át az elismerést.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
szóljon hozzá!