A székelyudvarhelyi piacon megjelentek a gyümölcsfacsemeték, de a bőséges választékra még várni kell. A keddi piacnapon még csak egy árus kínált eladásra faiskolából származó csemetéket, illetve rózsatöveket. A gyümölcsfacsemetéket 15, a különböző rózsatöveket 7 lejes áron lehetett megvásárolni.
2010. március 02., 20:442010. március 02., 20:44
2010. április 08., 21:412010. április 08., 21:41
A kínálatban többféle hibrid rózsatő, illetve futórózsa is szerepelt, a gyümölcsfacsemeték között szilva és barackfajták, birsalma, körte, valamint cseresznye és meggy is megtalálható volt. Utóbbiak között a kevésbé hidegtűrő kajszibarack, nektarin és őszibarack is fellelhető volt – a marosvásárhelyi árus szerint az éghajlatváltozás miatt már ezek is megteremnek. „Eddig mindenki félt, hogy a nektarin nem terem meg, pedig a nektarin sokkal erősebb, mint a másik barack, mert később virágzik és később érik be” – mondja a csemeteárus.
A szakemberek szerint egyébként a gyümölcsfacsemeték számára az őszi ültetés biztonságosabb a tavaszinál, ugyanis az október végén, november elején ültett fa könnyebben megfogan.
Tovább szűkítik a jogosultak körét a közszféra alkalmazottai számára biztosított üdülési utalványrendszerben. Kivezetik ugyanakkor a kötelező önrészt, így már nem jogszabályi, hanem piaci muszájból kell hozzátenni.
Az utóbbi időszakban ismét számos kóbor kutya tűnt fel Gyergyószentmiklós lakónegyedeiben, elsősorban a szeméttárolók környékén – hívta fel figyelmünket olvasónk. A többségük békés, de több esetben agresszív viselkedésről is érkeztek jelzések.
Életben találták hétfő éjszaka a Máramarosi-havasokban a hegyimentők azt a 31 éves ukrán férfit, akinek keresését már egy éjszakával korábban elkezdték.
2024-ben az Év kiállítása díjjal jutalmazták a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállítását. Most annak utazó „kapszulaváltozata”, a Székely Menyasszony érkezik Sepsiszentgyörgyre és Csíkszeredába, de mi is hozzájárulhatunk a sikeréhez.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
Lakóház tetőtere kapott lángra hétfőn este a Maros megyei Szalárdtelepen, ahol közösen vágtak neki az oltásnak az országos katasztrófavédelem Maros és a Hargita megye munkatársai.
A mobileszközökön tárolt adatok védelmével kapcsolatos jó tanácsokat fogalmazott meg hétfőn a belügyminisztérium.
A védelmi és a belügyminisztérium képviselőinek a jövő hét végéig ki kell dolgozniuk a belügyi és a védelmi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről szóló törvénytervezetet – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
A kormány felelősséget készül vállalni a parlamentben a bérkiadások 10 százalékos csökkentését is előíró törvénytervezetért – jelentette ki hétfőn Radu Miruță védelmi miniszter.
Megemlékezést szervezett a 83 évvel ezelőtti doni áttörés évfordulóján az Erdélyi Vitézi Rend sepsiszentgyörgyi állománya. A Hősök temetőjében 15 rendtag emlékezett a több tízezer családot érintő tragikus eseményekre.
szóljon hozzá!