Körforgalmat építettek Agyagfalván, hogy lassítsák az autósokat, és biztonságosabbá tegyék a gyalogos közlekedést, főleg a közeli iskola tanulói számára.
2016. június 07., 18:572016. június 07., 18:57
2016. június 07., 19:562016. június 07., 19:56
A Mátisfalva felé vezető út kereszteződésében épített körforgalom fő célja, hogy a közeli iskola tanulói biztonságosabban közlekedhessenek, ne kelljen tartaniuk a gyorshajtóktól – magyarázta lapunknak Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere. Hozzátette, az útkereszteződés korábban nem volt kitáblázva, jobbkéz-szabály szerint közlekedtek az autók, ami több bonyodalommal is járt, főleg ha valaki nem adta meg az elsőbbséget.
Hamarosan virágokat ültetnek a körforgalomba, a meglévő fenyőcsemete köré – mondta Farkas, hozzátéve, hogy a járdaszigethez vizet, illetve elektromos huzalokat vezettek. Ez azért lényeges, mert a tervek szerint lámpákkal világítják majd meg a körforgalmat, hogy szebb legyen a látvány. A tíz méter átmérőjű körforgalmat a helyi tanács költségvetéséből finanszírozták, 40 ezer lejbe került.
A polgármester arról is tájékoztatott, hogy elnyertek egy 1,2 millió eurós európai uniós pályázatot, amelyből a szennyvízhálózatot fogják kiépíteni a községben. Bögözben, Agyagfalván és Décsfalván derítőállomást építenek, ezekhez csatlakoztatják a többi falut is.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Azt viszont hangsúlyozzák, hogy már többen hegesztik a nagy fekete csöveket.
szóljon hozzá!