Idén már a közepes is jó termésnek számít

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hektáronként majdnem tíz tonnával kisebb a tavalyinál az idei burgonyatermés Hargita megyében, de takarmányból is kevesebb termett, mint tavaly. A szárazság okozta a legnagyobb károkat a mezőgazdaságban.

Széchely István

2015. október 19., 18:432015. október 19., 18:43

Mint Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetőjétől megtudtuk, hektáronként majdnem tíz tonnával kevesebb a burgonyatermés a tavalyinál: miközben az elmúlt évben 23 tonna volt az átlag, addig idén csak 14.

A mezőgazdasági összesítés szerint 25 ezer hektárnyi földterületen legkevesebb 30 százalékos az aszály okozta kár mértéke, de ez csak azokat a földeket tartalmazza, amelyek esetében kártérítési igényt nyújtottak be a gazdák. A 25 ezer hektárból majdnem kétezer krumpliföld. A terméskiesés egyetlen pozitív hozadéka, hogy idén jobb a pityóka ára, mint tavaly, akkor ugyanis kilónként csak 35–40 baniért tudták értékesíteni a gazdák, most 75–80 bani körül mozog a burgonya termelői ára – mondta el Török Jenő.

A szárazság más növénykultúrákra is hatással volt, érintette általában a takarmánynövényeket, a legelőket, kaszálókat, silókukoricát is. Közepesnek mondható a gabonatermés, ugyanis a szárazság beálltáig a termés már nagyjából ki volt fejlődve, így a gabonafélék esetében csak 5–10 százalékos a terméskiesés, és átlagos lett a gyümölcstermés is – sorolta Török Jenő. A kukoricának 35–40 százaléka van már betakarítva, az idei termés kisebb az átlagosnál, de ez akár parcellánként is változik: ahol gyenge vetőmagot használtak, ott a termés jobban megsínylette az aszályt.

A nyári szárazságot valamennyire ellensúlyozta a szeptemberi csapadék, akkor ugyanis a szokásosnál többet esett: a sokévi átlag 48 liter négyzetméterenként, idén viszont Csíkszéken 72, Udvarhelyszéken pedig 68 liter csapadékot mértek az ősz első hónapjában. Október eddig eltelt időszaka is csapadékos volt, sőt sok helyen, főként Udvarhelyszéken annyit esett, hogy már az akadályozta a betakarítást és az őszi búza elvetését – tudtuk meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés