
Fotó: Pál Árpád
Székelyudvarhelyen a napközik többsége július második felében és augusztusban zárva tart. Ebben az időszakban végzik a karbantartó munkálatokat, festenek és fertőtlenítenek. Idén júliusban két napközi otthon felváltva vállal vakációs szolgálatot.
2016. június 08., 14:492016. június 08., 14:49
Június 24-éig tart a 2015–2016-os tanév a napközikben, jórészük azonban július első két hetében még fogadja a gyerekeket. Júliusban a Bethlen utcai Napsugár, augusztusban pedig a Villanytelepi napközi otthonba lehet vinni az óvodásokat. Az általános belső szabályzatok értelmében ha vakáció idején a gyereklétszám tizenöt fő alá csökken, a következő tanév kezdetéig bezárják az intézetet. Ebben a periódusban végzik el a javításokat, fertőtlenítenek, és szükség esetén kifestik a termeket – tudtuk meg Antal Csillától, a Ficánka Napközi Otthon igazgatójától. A szünidő alatt összevont csoportokban foglalkoznak a gyerekekkel, a hangsúly a játékra összpontosul.
„A Kipi-Kopi vakációs nyitva tartása költözésfüggő. Mivel a következő tanévet az új épületben szeretnénk kezdeni, arra biztatjuk a szülőket, hogy szükség esetén július elsejétől a szolgálatos óvodába vigyék gyereküket” – közölte Fancsali Éva igazgató. Tóth-Harsányi Éva, a Zsibongó napközi igazgatója nem szeretné, ha az általa vezetett intézet gyerekeinek máshova kellene menniük a nyári szünidőben. „A beszokási idő miatt nem vagyok híve a helyváltoztatásnak, hirtelen túl sok mindenhez kell alkalmazkodniuk, és a szülőnek is teher.” Ezért itt szükség esetén augusztusban is megoldják a gyerekek felügyeletét, azonban a korábbi évek tapasztalatai alapján augusztusban már nincs igény erre.
A vakációs szolgálatot teljesítő napközi otthonokban június végéig lehet bejelentkezni a szünidős programra. A Napsugár személyzete júliusban, a villanytelepi napközié pedig augusztusban felügyeli azokat az óvodásokat, akiket a szülőknek nincs kire hagyniuk a nyári vakáció idején. Az étkezési díj mindkét intézetben változatlanul napi hat lej, amit a Napsugár napköziben előre kell kifizetni arra a periódusra, ameddig a gyerek ott tartózkodik. Az irányított szabad tevékenységek összevont csoportokban zajlanak, ha az időjárás engedi, főként az udvaron – tudtuk meg a napközivezetőktől.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!