
Fotó: Thomas Campean
A szövetség megyei vezetője szerint a háziorvosok nem postások, a megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatója viszont úgy véli, az a legésszerűbb, ha háziorvosuktól kapják meg az elektronikus egészségügyi kártyákat a páciensek.
2013. augusztus 07., 18:002013. augusztus 07., 18:00
2013. augusztus 07., 18:092013. augusztus 07., 18:09
Elkezdődött a hagyományos egészségügyi lapokat felváltó elektronikus egészségügyi kártyák legyártása, amelyet minden állampolgárnak meg kell majd kapnia, de egyelőre nem tudni, hogyan kerülnek szétosztásra, ugyanis a háziorvosok tiltakoznak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőjének elképzelése ellen, mely szerint a háziorvosok kellene átadják ezeket betegeiknek. A háziorvosok internetes aláírásgyűjtést indítottak az elektronikus egészségügyi kártya bevezetése mellett, de a kártyák szétosztási módja ellen, miközben az Országos Háziorvosi Társaság, valamint a Háziorvosok Patronátusának Országos Szövetsége képviselői is bejelentették, hogy megértik az elektronikus egészségügyi kártya bevezetésének szükségességét és támogatják is ezt, de szétosztásukat nem vállalják, hiszen ők orvosok, nem közvetítők a biztosítottak és az egészségbiztosító pénztár között.
„Akkor, amikor a romániai egészségügyi ellátó rendszer az utolsó helyen van, akkor, amikor Romániában akkut orvoshiány és nem postáshiány van, bizonyos emberek úgy döntenek, hogy az orvos legyen postás. Egy normális társadalomban ilyen nem fordulhat elő” – fogalmazott Soós Szabó Klára háziorvos, a háziorvosok szövetségének Hargita megyei vezetője, hevesen ellenezve az elképzelést, mely szerint ők kellene átadják a kártyákat a pácienseknek. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a kártyák kiosztása és az ezzel járó adminisztrációs teendő értékes időt rabolna el az amúgy is szűkös, egy páciensre jutó rendelési időből.
Egyelőre még nem született döntés az elektronikus egészségügyi kártyák kézbesítési módjára vonatkozóan, de tudnak róla, hogy a háziorvosok megyei és országos szinten is ellenzik azt az elképzelést, mely szerint ők kellene ezeket szétosszák – közölte megkeresésünkre Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója. Elmondta azt is, bárki kézbesíti majd a kártyákat, a páciensek egészségügyi adatait akkor is csak háziorvosaik tudják majd feltölteni az elektronikus kártyára. Véleménye szerint két tényező miatt is egyértelmű, hogy a háziorvosok kellene átadják pácienseiknek a kártyákat: egyrészt azért, mert ők vannak a birtokában az említett egészségügyi adatoknak, másrészt azért, mert a pácienslistájukon szereplő minden személy után pénzt kapnak az egészségbiztosítótól minden hónapban, függetlenül attól, hogy az adott páciens kapott-e bármilyen ellátást rendelőjükben.
Július végéig 215 ezer elektronikus egészségügyi kártya készült el Romániában, és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közleménye szerint naponta további 50 ezret nyomtatnak, így év végéig mintegy 7,5 millió kártya készül el. Az elektronikus egészségügyi kártya a páciensek számára egyfajta kulcs lesz az egészségügyi hálózatban, ennek birtokában például nem kell majd igazolásokat kérniük biztosítotti minőségükről. A kártya személyi számukat, az egységes integrált informatikai rendszer által a páciens beazonosítására szolgáló számsort, valamint a kártya tulajdonosának egészségügyi állapotára vonatkozó információkat is kötelezően tartalmazni fogja, de a beteg beleegyezésével háziorvosa további, vészhelyzetben akár életmentő jelleggel bíró információkat (vércsoport, krónikus betegség, gyógyszerallergia stb.) is feltölthet az elektronikus egészségbiztosítási kártyára.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.
A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.
Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.
Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.
Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
szóljon hozzá!