
Fotó: Barabás Ákos
Mit lehet tenni amíg, megérkezik a mentő? Negyvennyolc hetedik osztályos gyermek tette próbára elsősegélynyújtásról szerzett tudását szombat délelőtt Székelyudvarhelyen a Septimia udvarán, akkor még mit sem sejtve, hogy „az életmentés” során egy balatoni nyaralásért is küzdenek. A vetélkedőt az AMBACH Alapítvány és a Rotary Club közösen szervezték.
2016. június 04., 17:582016. június 04., 17:58
Egy elméleti szintfelmérőt követően helyzetekbe hozva gyakorolhatták az iskola által megszervezett két hónapos felkészülés alatt elsajátított technikákat. Egyik sátor alatt egy János bácsinak keresztelt mentőbábut kellett újraéleszteni, aki séta közben összeesett és eszméletét vesztette: a mindig érvényes helyzetbiztosítás és a mentő értesítése közben ketten már neki is láttak a mellkaskompressziónak, a szájból szájba lélegeztetésnek. Majd egy eszméletlenül fekvő gyermeknek volt szüksége segítségre, őt stabil oldalfekvéses helyzetbe kellett fordítaniuk. Egy barátjuk biciklizés közben elesett, szilánk fúródott az alkarjába és sötét színű vér csordogált a sebből – ekkor, leültették vagy lefektették a sérültet, nyomókötést helyeztek a fertőtlenített sebre. Végül azzal a helyzettel találták szembe magukat, hogy egy kisgyermek leesett a fáról, nagyon fájtatta az alkarját – törést kellett rögzíteniük.
Összesen tizenhat háromfős csapat vett részt Udvarhelyszék vidéki iskoláiból. A legtöbb iskola asszisztensek segítségét is kérte a felkészülés során. „Azért fontos ez, mert másokon segíthetünk, családbab, az osztályközösségekben” – mesélte el Toth Kincső, aki a korondi iskola tanulója, az ő csapatukat osztályfőnökük, Balázs Melinda, készítette fel, akinek az a véleménye, hogy tantárgyként is jó lenne bevezetni az elsősegélynyújtás alapjainak elsajátítását. „Ha elmegyünk kirándulni vagy az utcán rosszul lesz valaki, nem mindegy hogyan segítünk neki, ilyenkor egy ember élete forog kockán” – mondta Györfi Antónia, a boldogfalvi csapat egy tagja.
A gyakorlati tapasztalat mellett, értékes díjban is részesültek. Az első díjat az oroszhegyi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói vihették haza, ami a Magyar Vöröskereszt jóvoltából egy öt napos balatoni nyaralás lesz. A második és harmadik díjazottak a zetelaki Dr. P.Boros Fortunát Elméleti Középiskola és a Korondi Szakközép Iskola tanulói, ők a Septimia egy-egy ingyenes wellness belépőjét vihették haza, felkészítő tanáraikkal együtt, emellett az Oriente pizzázó felajánlásával egy-egy pizza utalványt is kaptak. Különdíjban a Vágási Márton Áron Általános Iskola diákjai részesültek. A verseny összes résztvevője kapott csomagot, ugyanakkor fagylaltot és üdítőt is fogyaszthattak.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!