Befejeződött a Pegazus-képzés

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Munkaadók és -keresők találkozhattak a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ által kezdeményezett Pegazus program zárásaként. Sokan nem csak álláskeresés céljából vettek részt a múlt heti képzésen, hasznosnak ítélték ugyanis képességeik felmérését, a fejlődés módozatának elsajátítását. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy bár nagyon jó képességekkel rendelkeznek, a román-nyelvtudással hadilábon állnak a munkavállalók.

Fülöp-Székely Botond

2015. február 16., 20:422015. február 16., 20:42

2015. február 17., 16:282015. február 17., 16:28

„Harmadszor tartottuk meg a Pegazus-programot, és ez volt az eddigi legerősebb csoport. A  hangsúlyt ezúttal is a munkakeresők kompetenciáinak felmérésére és továbbfejlesztésére fektettük” – fejtette ki portálunknak Ambrus Tibor, a projekt ötletgazdája. Hasonlóan vélekedett Pálfi Kinga, a képzések koordinátora is, aki szerint a mostani jelentkezők jóval határozottabb elképzelésekkel, illetve nagyobb motivációval érkeztek a korábbiakhoz képest. „Úgy érzem, akik eljöttek, megkaphatták a számukra fontos információkat a munkakereséssel kapcsolatban. Például ráeszmélhettek, miben kell még fejlődniük, és megtanulhatták, milyen készségeket várnak el tőlük a munkaadók. Ezek tudatában pedig előnyben lesznek más munkakeresőkkel szemben” – magyarázta.

„Lényeges terhelésnek voltak kitéve a jelentkezők, hiszen az előadások egy hétig tartottak minden délután négy és este kilenc óra között, ahol a leadott tananyagra alapozva feladatokat is kiosztottunk, amelyeket másnap délután egy óráig kellett teljesíteni” – magyarázta Ambrus Tibor, majd rámutatott, teljesítmény szerint szűrték a részvevőket, így az utolsó napon a harmincöt jelentkezőből csak tizenöten találkozhattak a cégvezetőkkel. Megtudtuk, az említett teendők közé tartozott például, hogy el kellett olvasni Szókratész védőbeszédét, amellyel kapcsolatban véleményt kellett megfogalmazniuk a hallgatóknak arra vonatkozóan, hogy mennyire alkalmazhatók napjainkban a filozófus gondolatai.

„Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a program során folyamatosan szűrik, illetve a cégek igényeihez alakítják a munkakaresőket. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy jó képességű emberek keresnek munkát, viszont hiányos a román-nyelvtudásuk. Ezért nem tudtunk helyben dönteni, így ezen a héten további beszélgetéseket tartunk a jelentkezőkkel” – fejtette ki Kovács Attila, a Hargita Holding Kft. kereskedelmi igazgatója, hozzátéve, cégük profilja miatt a munkavállalóknak elengedhetetlen a román-nyelvtudás. Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere hivatali munkatársat keres, de ő is úgy látja, hogy nyelvtudás nélkül nem lehet eleget tenni a munkakövetelményeknek. Ambrus Tibor rámutatott, Székelyföld önmagában nem tudja eltartani a nagyobb vállalatokat, így azok országszintű törekvései miatt elengedhetetlen, hogy alkalmazottaik tökéletesen beszéljék a román nyelvet. „Több mint hiba, egyenesen bűn, hogy többen nem hajlandók – vagy nem képesek – elsajátítani az ország hivatalos nyelvét” – hangsúlyozta Ambrus.

„Amikor először megláttam a tesztek eredményeit, nem hittem a szememnek, hiszen nagyon negatív képet mutattak, de idővel rájöttem, hogy tagadással nem oldok meg semmit, inkább a fejlődésre kell fektetnem a hangsúlyt” – fogalmazott Karnovits Tünde, a program egyik részvevője, akinek egyébként már van munkahelye, csak tapasztalatszerzés céljából jelentkezett a tanfolyamra.

Ambrus Tibor kifejtette, a tapasztaltak alapján felmerült a gondolat, hogy a mostani mintájára újabb tanfolyamot kellene szervezni, melynek lényege csak a tudás átadása lenne, az állásbörze már nem képezné a program részét. Az említett kurzusokat gyakrabban indítanák, mint a Pegazus programot (amely leghamarabb szeptemberben lesz megrendezve), hiszen utóbbihoz a munkaadók vállalkozásainak átvilágítása is szükséges.

Magyarországon is az udvarhelyihez hasonló képzéseket szerveznének, Enter néven, ehhez jött tapasztalatot szerezni Hercegné Németh Mária budapesti cégvezető. „Jó volt látni, hogy itt nyitottabbak az emberek, mint Magyarországon: sorsuk alakítása érdekében hajlandók cselekedni, szemmel látható volt a részvevők határozottsága, eltökéltsége” – osztotta meg tapasztalatait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés