
Fotó: Bodnár Arthur
Csütörtök délben Bunta Levente polgármester megtekintette és átvette a felújított városi parkot. A városvezető egy faültetéssel koronázta meg az eseményt, örökbe is fogadva azt, ezzel egyszersmind egy mozgalmat kezdeményezve. Az átadáson elmondta, nem ért véget a park felújítása, a polgármesteri hivatal saját erőből tovább folytatja a csinosítgatást.
2010. november 04., 16:252010. november 04., 16:25
2010. november 06., 10:052010. november 06., 10:05
Fotó: Bodnár Arthur
Örömteli pillanat, hogy befejeződött a városi park, azaz „Udvarhely szíve-csücskének” felújítása – mondta beszédében Bunta Levente, hozzáfűzve, hogy a munkálatok egy pályázat részeként valósulhattak meg. Ugyanakkor azt is elmondta, a felújítás annyira sikeres volt, hogy a polgármesteri hivatal folytatja a park csinosítását, például jövő héten elkészül az új filagória is. Az elvégzett munka minősége a Macops Kft.-t dicséri – közölte Bunta Levente, kiemelve Bálint Antal cégvezető, illetve Jakab Árpád kertészmérnök nevét, aki a munkálatokat vezette.
Fotó: Bodnár Arthur
A parkátadás pillanatát faültetéssel kívánja megkoronázni, és egyben örökbe is fogadja azt, remélve, hogy lesznek követői – mondta beszédében a városvezető –, ugyanis ha sikerül elindítani egy örökbefogadási mozgalmat, akkor könnyebb lesz megőrizni a park fáit az utókornak. Az eseményen rövid beszédet mondott Tikosi László, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója is, megköszönve a parkfelújítási munkálatok pályázási, tervezési és adminisztrációs munkálatiban részt vevő kollégái tevékenységét. Mindenki óvja, őrizze a parkot – hívta fel a lakosság figyelmét a műszaki igazgató –, közösen, a média segítségével leplezzük le a vandalizmus elkövetőit. Bálint Antal, a Macops Kft. vezetője is köszönetet mondott kollégáinak, ugyanakkor arra kérve a lakosságot, hogy vigyázzon a parkra.
Fotó: Bodnár Arthur
A beszédek után Bunta Levente, Tikosi László, Bálint Antal és Jakab Árpád közösen elültettek egy kőrisfacsemetét a park bejárata közelében, majd az esemény résztvevői a sajtó képviselői által kísérve egy séta keretében megtekintették a megújult városi parkot, amely egyebek mellett rengeteg őshonos növénnyel, új sétányokkal, padokkal, korszerű világítással, ivókutakkal, öntözőrendszerrel bővült.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.