
Fotó: Thomas Campean
Találóbb nem is lehetett volna: maroknyi székely emlékezett hétfő délután Székelyudvarhelyen a 120 éve született Csanády Györgyre, a székely himnusz írójára.
2015. február 23., 19:582015. február 23., 19:58
Mint az már hagyományos, február 23-án, Csanády György születésének évfordulóján megemlékezést tartanak Székelyudvarhelyen, a költő belvárosi református temetőkertben lévő sírjánál. A Székely Nemzeti Tanács helyi szervezetének felhívására ezúttal mintegy ötvenen gyűltek össze a város egyik nagy szülöttjének végső nyugvóhelyén: Csanády végakaratában azt kívánta, szülőföldjén helyezzék el földi maradványait, ezért a székelységnek kötelessége őrizni az ő emlékét, hangzott el az eseményen.
A Csanády írta székely himnusz közös imánkká nőtte ki magát, hangsúlyozta a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezetének képviseletében felszólaló Fancsali Zoltán, ám nem csak a székelység gazdagabb általa, hanem az egész magyar nemzet. „A székely himnusz üzenete örök érvényű, meggyőződésem, Csanády ma sem fogalmazta volna másként” – tette hozzá. Az emlékezés koszorúinak elhelyezése után Bereczki Zsolt református lelkipásztor szólalt fel, majd a magyar, illetve a székely himnuszok eléneklésével zárult az esemény.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!