
Fotó: Thomas Câmpean
Újrafestették az országutakat Fenyéden, és a falu Székelyudvarhely felőli kijáratától a központban található rendőrség épületéig záróvonalat húztak. Mivel ezen az útszakaszon már régóta le volt kopva az eredeti útjelzés, senki sem emlékszik arra, milyen volt pontosan azelőtt. Jelenleg az utcakereszteződésnél is záróvonal fogadja a közlekedőket, aki pedig itt akar hazatérni vagy továbbhajt vagy szabály sért. Fenyédi panaszosunk az utóbbit választotta, meg is büntették érte.
2014. július 31., 13:172014. július 31., 13:17
2014. július 31., 14:282014. július 31., 14:28
Szerdán délelőtt Sata József a fenyédi orvosi rendelőből igyekezett haza, és mint addig szokott, balra tért lakóhelyének utcájába. Rendőrautó szirénája kísérte a kapuig, ahol elkérték az aktáit. „Még szégyelltem is magam a szomszédok előtt, hogy így üldözőbe vettek” – kezdett bele történetébe Sata.
Büntetés záróvonal miatt
Magányügyei miatt a hatóságiaknál hagyta aktáit, ám amikor újra jelentkezett a rendőrnél, kezébe nyomtak egy jegyzőkönyvet 800 lejes büntetéssel, amiért áthajtott a záróvonalon. Nem számított szankcióra, arra gondolt, csupán figyelmeztetni fogják. „Igaz, hogy ha 48 órán belül kifizetem, akkor csak 400 lej, de az sem kevés pénz” – panaszolta, hozzátéve, hogy nem messze ugyanezért még valakit megbüntettek. Ahhoz, hogy törvényesen megfordulhasson, a záróvonal miatt el kellene mennie a legközelebbi helyig, ahol a szabály szerint balra lehet térni – ez mintegy 500 méterre van a mellékutcától. Ugyanez érvényes akkor is, amikor Udvarhely felé kell kifordulnia a főútra. „Merem remélni, hogy csak tévedésből festették rosszul, mert ha szándékos, akkor sajnálni való” – nyilatkozta a panaszos.
Íratlan szabály
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője, Incze Miklós portálunknak elmondta, ugyan szigorúak a közlekedési törvények, egyfajta hallgatólagos megegyezés alapján nem szokták büntetni azt a kihágást, amikor valaki saját portájára, utcájába fordul be záróvonalon. Hozzátette, ha bárki úgy érzi, igazságtalan a büntetés, a kézbesítéstől számított 15 nap alatt a legközelebbi bíróságon megtámadhatja a jegyzőkönyvet.
Lépni szándékszik az önkormányzat
A szóban forgó út kijelölése az országos útügy hatáskörébe tartozik. Bokor Botond, Fenyéd község polgármestere elmondta, az utóbbi években ez már a második alkalom, hogy az úttestek kijelölése miatt problémák adódtak a községben, ugyanis néhány évvel ezelőtt ugyanez történt Fenyéd Máréfalva felőli kijáratánál. Hosszú időbe telt, de végül megoldódott, az országos útügy a záróvonalat szaggatottra módosította. „A megyei útüggyel meg vagyunk elégedve. Aránylag gyorsan intézkednek, és együtt dolgoznak a helyi önkormányzatokkal. Az lenne a helyes, ha a módosítás előtt az országos útügy is egyeztetne az önkormányzatokkal. Azonban eddig sohasem kérték ki a véleményünket” – magyarázta az elöljáró.
Három, Székelyudvarhely közösségéért hosszú éveken át dolgozó személy vehette át pénteken a Pro Urbe díjat az Udvarhely Napok keretében. Az ünnepségen a közösség szolgálatáért és a maradandó értékteremtésért mutatott hála állt a középpontba.
A szervezők várakozásait is felülmúló érdeklődés övezi a Bagossy Brothers Company péntek esti koncertjét az Udvarhely Napokon, ezért kiterjedt forgalomkorlátozásokat és ideiglenes közlekedési intézkedéseket vezetnek be a biztonság érdekében.
Komplex urológiai-onkológiai műtétet végeztek nemrég a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban laparoszkópos eljárással. A beavatkozás mérfőldkő nemcsak a helyi kórház, hanem az egész térség számára.
Heves zápor csapott le kedden Székelyudvarhelyre és az udvarhelyszéki településekre. A rövid ideig tartó, de rendkívül intenzív esőzés miatt több utcán megállt a víz, pincéket öntött el a csapadék, a falvakban pedig kisebb áradásokat okozott.
Polgári védelmi gyakorlatot tartanak kedden délelőtt Székelyudvarhelyen, a Cserehát-negyedben. A gyakorlat részeként légi riadó jelzés is hallható lesz.
Szinte biztosan egy régi beázás következménye, hogy leomlott a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium egyik osztálytermében a mennyezeti vakolat egy része, de a tanintézetvezetés nem éri be az elsődleges magyarázattal.
Részeg sofőröket füleltek le Udvarhelyszéken: egyik férfi rutinellenőrzés során bukott le, a másik pedig balesetezett.
Csapadékmentes idő esetén rovarirtást végeznek Székelyudvarhely közterein, hétfőn este – hívja fel a figyelmet a helyi polgármesteri hivatal.
Kő és sár borította be vasárnap délután a Parajdot a Bucsin-tetővel összekötő országút egy szakaszát, miután a heves esőzések nyomán egy patak kilépett a medréből. Az úttestet összefogással sikerült megtisztítani.
Stratégiailag is fontos betonhidak épültek Fenyéden az Átjáró, a Tanórok és a Szejke utcákban, amelyek elősegítik a gazdák területeinek, valamint a növekvő település új portáinak megközelíthetőségét. A beruházás ötmillió lejbe került.
szóljon hozzá!