
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
A meglévő 44 éves tűzoltóautó mellé vásárolt egy újabb, kiváló felszereltségű, műszaki mentésre is alkalmas járművet Gyergyócsomafalva önkormányzata és a helyi közbirtokosság.
2020. december 17., 10:042020. december 17., 10:04
Egy 2003-as évjáratú, mindössze 50 ezer kilométerben és 4000 üzemórában lévő tűzoltóautót vásároltak Hollandiából a gyergyócsomafalvi önkéntes tűzoltó alakulat számára. „Egy összefogás eredményeként érkezett hozzánk, a községbe az autó. A helyi önkormányzat és a közbirtokosság vállalta ennek a járműnek a beszerzését, hazaszállíttatását” – számolt be Márton László Szilárd, Gyergyócsomafalva polgármestere.
Az autó nagyon jó állapotban van, kiváló felszereltséggel rendelkezik. A megvásárlása előtt a településvezetés kikérte a helyi tűzoltók szakvéleményét.
– avatott be Köllő Pongrác, a Gyergyócsomafalvi Lánglovagok Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja. Az autó műszaki felszereltségéről elmondta, hogy 1800 literes víztartállyal, plusz habtartállyal rendelkezik, illetve mindkét oldalán feszítő- és vágóeszközök vannak. „Mi tűzoltók tudjuk, hogy ez milyen nagy dolog. Ugyanakkor olyan tömlőkkel rendelkezik az autó, amely ellenálló a vegyi anyagokkal szemben” – részletezte az önkéntes tűzoltó.
A csomafalvi alakulatot 1884-ben hozták létre. Jelenleg 22 aktív tagja van, közülük15-ön pillanatok alatt bevetésre készek. Idén csupán néhány alkalommal kellett közbelépniük – télvíz idején ez változhat. „Tapasztalatból mondom, hogy a tűzesetek túlnyomó részét a túlhevült kémények, illetve az improvizált villanyvezetékek okozzák. Nagyon figyeljünk ezekre, mert pár perc alatt egy élet munkája veszik oda” – figyelmeztetett Köllő.
Az önkéntes tűzoltó ugyanakkor hozzátette, az emberek manapság felelősségteljesebbek, megértették, hogy például a tarlóégetés milyen veszélyekkel jár. Ilyen problémákkal egyre ritkábban találkoznak.
A tűzoltóautó fenntartását a helyi önkormányzat vállalja. A jármű ára, a hazaszállításával együtt eléri a 206 ezer lejt.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!