
Fotó: Haáz Vince
Közéleti, politikai tükröt mutat Marosvásárhelyről az a februárban készített közvélemény-kutatás, amelynek eredményeit a napokban hozták nyilvánosságra. Kiderült többek között, hogy a polgármestert ugyanannyian tartják korruptnak, mint tisztességesnek.
2019. március 06., 13:422019. március 06., 13:42
2019. március 11., 20:092019. március 11., 20:09
A közvélemény-kutatásba 1100 személyt vontak be a város valamennyi lakónegyedéből. A kérdezőbiztosok arra kérték a lakókat, hogy töltsék ki a politikára és közéletre vonatkozó kérdéseket tartalmazó íveket. A kérdezőbiztosok más megyéből – Szeben, Brassó és Dolj – érkeztek. A közvélemény-kutatást a bukaresti BCS készítette, Bruno Ştefan vezetésével.
A polgármesteri hivatallal összekapcsolható szolgáltatásokra vonatkozó kérdésekre egy tízes skálán lehetett értékelni.
a legnagyobb pontszámot, 7,8-at a szórakoztató programok, fesztiválok megszervezéséért kapta a városvezetés. A legnagyobb értékelést a Szabadság utcában élők és a Tudor lakónegyedbeliek adták;
utána következnek – 7,3-as pontszámmal – a piacok, eszerint sokan elégedettek azzal, hogy hogyan néznek ki és mit kínálnak a vásárterek;
csökkenő sorrendben a tanintézményekben biztosított körülmények következnek, ez 7,1-es értékelést kapott;
a csatornázást – és általában a közművesítést – a megkérdezett lakók 6,8-as pontszámra osztályozták. Marosvásárhelyen egyébként ezeket magáncégek biztosítják;
a városháza 6,6 pontot kapott a nehéz helyzetben levők, szegények felkarolására, ellátására, megsegítésére, illetve ugyanennyit a játszóterek kialakítására és karbantartására. Itt a a belvárosban és az Egyesülés negyedben élők a legelégedetlenebbek;
a közbiztonságot 6,5 pontra taksálták a megkérdezettek. Városszinten a meggyesfalvi lakótelepen élők érzik leginkább biztonságban magukat, a másik véglet a Kövesdomb;
ennél is kisebb pontszámot, 6,3-at kapott a köztisztaság, a terek és utcák takarítása;
a sportpályákkal, sporttermekkel sem túl elégedettek a megkérdezettek, összesen 6,2 pontra értékelték a városháza ezen tevékenységét.
A sokat vitatott közszállítást 6 pontra értékelték a városlakók, itt a kövesdombiak és a Kárpátok sétányán élők adták a legkisebb értékelést. Szintén hatost kapott a városvezetés a marosvásárhelyiek gondjaiknak megoldásáéért.
A városvezetés problémamegoldó képességénél is elégedetlenebbek a marosvásárhelyiek az utak és járdák állapotával, itt mindössze 5,6-os átlagpontszámot adtak a megkérdezettek. Ehhez kapcsolódik a közúti forgalom megszervezése, itt 5,4 pontra értékelték a polgármesteri hivatal munkáját. Ennél kevesebbre már csak a munkahelyteremtést és a befektetők bevonzását értékelték, mindössze 5,2 pontra. A városlakók a legnagyobb hiányosságként rótták fel a parkolóhelyek hiányát, az „értékelés” 4,7 pont.
Erre a kérdésre is válaszolniuk kellett a megkérdezetteknek. 21,5 százalékuk elsőként a parkolóhelyeket alakítanak ki, 9,8 százaléka utakat aszfaltozna és járdákat javítana, majd a tömegközlekedéssel foglalkozna. A marosvásárhelyiek 16,5 százaléka a kérdőívben nem szereplő feladatokat tartotta fontosnak, s ezeket oldaná meg elsőként, ha polgármester lenne. A felsorolásban többek között szerepel, hogy elköltöztetnék a Hidegvölgyben lakókat, kevesebb személynek adnának szociális segélyt, több helyet biztosítanának az öregotthonban, de a városlakók szerint több közvécére van szükség, és polgármesterként az autonómiával is foglalkoznának.
A megkérdezett marosvásárhelyiek csaknem fele,
24 százalék gondolja róla, hogy korrupt, és ugyanannyian, hogy tisztességes. Arra a kérdésre, hogy újraválasztanák-e Dorin Floreát, 34 százalék válaszolt igennel, 43 százalék nemmel, a többi bizonytalan volt. Ami a többi helyi politikust illeti, kiderült, hogy
A román marosvásárhelyi alpolgármestert a megkérdezettek 65 százaléka nem ismeri (a magyar alpolgármester neve fel sem volt tüntetve), a megyei tanácselnök, Péter Ferenc is hasonló százalékot kapott erre a kérdésre. Arra kérdésre, hogy ha jövő héten választások lennének, akkor milyen párt jelöltjére szavaznának, a marosvásárhelyiek 25 százaléka egy független jelöltre voksolna, 22 százalékuk pedig az RMDSZ által megnevezett személyre.
A több tíz oldalas felmérésben azt is megkérdezték, hogy mi a vásárhelyiek véleménye az Európai Unióból való kilépéséről – ezt nagymértékben elutasították.
Marosvásárhelyen elkezdődött egy öko-negyed kialakítása, és ennek egyik fontos lépése az energiaközösségek létrehozása. Erről, valamint a tömbházakra szerelt napelemekről, a költségek csökkentésétől is szó volt az erről szóló csütörtöki konferencián.
A rendkívül magas hullámok egyelőre nem teszik lehetővé a mentést a Fekete-tengeren, ahol tűz ütött ki egy kereskedelmi hajó fedélzetén. A négyfős legénység kimentésére több helikoptert és mentőegységet is mozgósítottak a román hatóságok.
A magyarországi vasúti infrastruktúrán végzett munkálatok miatt november 7-én és 8-án a megszokottnál 5-35 perccel korábban indul kilenc, Budapestről Romániába közlekedő nemzetközi vonat – közölte csütörtökön a CFR Călători.
A várakozásoknak megfelelően halad XIV. Leó pápa műtét utáni felépülése a római Gemelli-kórházban. A szerdai orvosi vizsgálatok eredményei megfelelőek, a katolikus egyházfő már járni kezdett, és rendszeresen étkezik.
Fagypont alatti hőmérsékletre ébredtek csütörtökön Csíkszeredában, Gyergyószéken és Háromszéken is.
Sürgősségi kutató-mentő művelet indult csütörtök reggel a Fekete-tengeren, miután tűz ütött ki egy hajón Sulinától mintegy 13 tengeri mérföldre délkeletre.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek szerda este egy 39 éves férfit és egy 16 éves fiatalt az egyik temesvári iskola udvarán bántalmazott testnevelő tanár ügyében.
Fokozottabb szövetséges katonai jelenlétre van szükség a Fekete-tenger térségében, különösen ott, ahol gyakoribbak az incidensek – jelentette ki szerda este Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Drónrajt észleltek a hadsereg radarjai csütörtökre virradóan a Kígyó-sziget közelében. Az egyik drón körülbelül egy percre behatolt Románia légterébe Sulinától délkeletre, a román felségvizek fölött.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön 19 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. kiadása keretében megrendezett szimfonikus koncertre.
szóljon hozzá!