
A karbantartási munkálatok részeként igyekeznek járhatóvá tenni a megrongálódott szakaszt
Fotó: Erdély Bálint Előd
A konvojban közlekedő teherszállító járművek súlya alatt ment tönkre a 133-as számú megyei út Kányád és a székelymuzsnai eltérő közötti szakasza, ahol jelenleg karbantartási munkálatokat végeztet Hargita Megye Tanácsa. Egyelőre járhatóvá szeretnék tenni a szakaszt, ugyanakkor elkezdik a terveztetést a teljes körű felújításért.
2021. november 20., 15:082021. november 20., 15:08
Megsüllyedt út, kátyúk, felrepedezett, felgyűrt aszfalt és egy megrongálódott híd fogadja azokat gépjárművezetőket, akik a 133-as számú megyei út Kányád és a székelymuzsnai eltérő (15-ös községi út) közötti szakaszán közlekednek.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke emlékeztetett, hogy mivel országos érdekeltségű gyorsvasút épül a szomszédos Brassó megyében, a munkálatokhoz szükséges alapanyagok biztosításában a helyiek mellett Hargita megyei vállalkozók is érintettek. Ezek többsége
Fotó: Erdély Bálint Előd
A megyei tanács igyekezett meggátolni ezt a folyamatot, hiszen felkérték a cégvezetőket, hogy sofőrjeik ne konvojban haladjanak a tehergépjárművekkel, illetve óránkénti 25 kilométerre csökkentsék a sebességet a lakott területeken. Miután ennek nem tettek eleget, 3,5 tonnás súlykorlátozást vezettek be az érintett útszakaszokon, amit az elején szintén nem vettek komolyan a vállalkozók.
Szintén nyomást gyakorolt a beszállítókra, hogy időközben az útszakaszok egy részének ügykezelése átkerült az azok újjáépítésével megbízott olasz vállalathoz. Utóbbinak ugyanis érdeke volt, hogy ne járjanak arra a nehézsúlyú gépjárművek, hiszen azok tönkre tennék a már elvégzett munkájukat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A jó megoldás az lett volna, ha még a vasút építésének megkezdése előtt egyeztetnek az érintettek és a beszállítóik Hargita Megye Tanácsával,
– magyarázta Bíró Barna Botond.
Fotó: Erdély Bálint Előd
„Hiába, hogy országos érdekeltségű a vasút megépítése, a helyieknek a saját útjaik a legfontosabbak, amelyeket nap mint nap használnak. Persze, ha a munka végeztével központi pénzt biztosítanak az út teljes körű felújítására, akkor mindenki elfogadta volna, hogy arra járnak a teherautók” – szögezte le. Arra is kitért, hogy jelenleg a nyári karbantartási munkálatok részeként igyekeznek járhatóvá tenni a szakaszt, de
Hosszú távon gondolkodva terveket fognak készíteni, amelyek a szakasz teljeskörű modernizálását tartalmazzák, a Székelyderzs határában lévő leromlott hidat is beleértve.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
szóljon hozzá!