
A civilek összefogásával tavaly 1000 rászoruló karácsonyát tudták könnyebbé tenni. Archív
Fotó: Gergely Imre
A járvány miatt megváltozott formában, de idén is sor kerül a nehezebb sorban élők segítségét célzó Együtt, egymásért, gyergyószentmiklósiakért jótékonysági programra. Adventben, december 20-ig várják a tartós élelmiszer-adományokat.
2020. november 23., 17:292020. november 23., 17:29
Gyergyószentmiklóson évről évre többen csatlakoztak a városháza szociális igazgatósága és számos civil szervezet összefogásával megvalósult adománygyűjtő akcióhoz, erre most a hetedik alkalommal készülnek.
A tartósélelmiszer-gyűjtés a biztonsági előírások betartásával, idén változatlanul valósul meg a november 29. és december 20. közötti időszakban. A Sláger Centerben, a Bucsin negyedi BB Market üzletben, valamint a főtéri Kordial üzletben helyeznek ki gyűjtőpontokat, amelyekbe be lehet tenni a hozzájárulásokat. Emellett hétköznapokon 8 és 16 óra között a Szociális Igazgatóság Kárpátok utca 5. szám alatt található székhelyén is fogadják az élelmiszer-adományokat.
Máskor a civil szervezetek örökbe fogadhatták a gyűjtőpontokat, és akár kulturális műsorokat szervezve segíthettek az adománygyűjtésben, most ezek nem lehetségesek. Ezért a civileket arra kérik, saját szervezeteikben, ismerősi köreikben népszerűsítsék a kezdeményezést, mozgósítsák az embereket. A program idei jelmondata a következő bibliai idézet: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”.
Amint érdeklődésünkre válaszolva Gereőffy Imola, a szociális igazgatóság vezetője elmondta, múlt évben 250 családon, körülbelül 1000 rászoruló személyen tudtak így segíteni. A megváltozott helyzetben nehéz ilyen számszerű célokat kitűzni, mindenki segítségére nagy szükség van, minden kis segítség jól jön.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!