
A vasárnapi dísztanácsülést a Szent László-szobor koszorúzása követi Szépvízen
Fotó: Kristó Róbert
Településük védőszentje, Szent László előtt ünnepi szentmisékkel és falunapi programokkal is tiszteleg Szépvíz és Csíkszentsimon. Változatos programpontok közül válogathatnak a kikapcsolódni vágyók.
2017. június 23., 11:172017. június 23., 11:17
Szépvízen a Szent László hava programsorozat mellett a hétvégén falunapi programokkal is készülnek a kikapcsolódni vágyóknak a település védőszentjének névünnepe alkalmából. Pénteken tíz órától a helyi futballpályára várják a gyermekeket, ahol sportrendezvényekbe kapcsolódhatnak be az ifjak.
Két órakor kiértékelik a főzőversenyben részt vevő csapatok munkáját, fél háromtól pedig amatőr asztalitenisz-bajnokságban mérhetik össze tudásukat a sportág kedvelői. Este nyolc órától a SIC-Szépvíz Karate-Do, majd a Real Dance tánccsoport bemutatóját lehet megtekinteni.
Dísztanácsülés lesz a vasárnapi első programpont fél tizenegytől, ami után a Szent László-szobor koszorúzása következik. Fél egytől búcsús szentmisén vehetnek részt a hívek a helyi plébániatemplomban, amelyen Somorjai Ádám bencés szerzetes mond szentbeszédet.
öt órától idős és fiatal focisták mérik össze tudásukat, nyolctól pedig kulturális programokon vehetnek részt a jelenlevők a kaszinókertben: megtekinthető lesz a borzsovai citerások, a szentegyházi Vigyorgó Színjátszócsoport és a Veterán Néptánccsoport, valamint a Csíkborzsovai Férfikórus előadása.
Szent László napján – június 27. – gyalogos keresztalja indul a helyi római katolikus plébániatemplomtól fél kilenckor a Szent László-emlékhelyre, ahol tizenegy órától mutatnak be szentmisét a névünnep alkalmából.
Csíkszentsimonban szombaton kilenc órakor Szent László focikupával kezdődik a helyi önkormányzat által szervezett falunapi program. Tíz órától a Szent László-házban a csíkszentsimoni születésű
ezt követően tizenegy órától helyi nyugdíjas pedagógusoknak adják át a Szent László-emlékdíjakat a közösségben kifejtett értékes munkájukért. Fél tizenkettőtől gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket a simoni sportpályára, ahol a helyi ifjúsági fúvószenekar közreműködésével kapcsolódhatnak ki a legkisebbek.
Vasárnap fél egytől ünnepi szentmisét mutatnak be a lovagkirály tiszteletére, amelynek szónoka Tamás József püspök lesz, majd este fél héttől a Kükürcsin és Kankalin néptánccsoportok előadása lesz megtekinthető a helyi kultúrotthon előadótermében, ami után a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Táncoljatok! elnevezésű előadásán vehetnek részt az arra kíváncsiak. A nyolc órától kezdődő koncerteket a kultúrotthon udvarán hallgathatják meg a kikapcsolódni vágyók: egymás után Szőcs Renáta, a Titán Zenekar, illetve Piroska és a Farkasok Zenekar szórakoztatja majd a nagyérdeműt.
Két újmisést szenteltek fel hétfőn, Szent Péter és és Szent Pál napján a gyulafehérvári székesegyházban. Az újmisések a megbízólevelüket is megkapták amellyel segédlelkésznek nevezték ki őket.
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
Megoldhatónak tartották a hétfői román nyelv és irodalom írásbelit azok a székelyudvarhelyi végzősök, akiket a vizsga után kérdeztünk. Noha a rendkívüli hőség is nehezítette a vizsgát, a feladatsor nem okozott különösebb meglepetést.
Egy nappal elhalasztják a keddi matematika és történelem írásbeli vizsgákat a várható rendkívüli hőség miatt.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Nagyszabású ellenőrzést tartott vasárnap délután a 15-ös országúton a Hargita megyei rendőrség. Huszonkét sofőrnél végeztek alkohol- és drogtesztet, de az autók műszaki állapotát is ellenőrizték.
A természetes légkondicionálás fontosságára hívják fel a figyelmet kertészeti szakemberek, hangsúlyozva, hogy a növényzet komplex, biológiai úton csökkenti a forróságot.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Az írásbeli vizsgákkal folytatódik hétfőn az érettségi. Az oktatási minisztérium által jóváhagyott menetrend szerint hétfőn román nyelvből és irodalomból mérik fel a tanulók tudását.
A harmadfokú hőségriasztás következtében az év eddigi legforróbb napján vagyunk túl. Bár a délutáni órákban úgy tűnt, hogy viharok váltják a kánikulát, ez végül nem következett be.
szóljon hozzá!