Romániai Kerékpáros Körverseny ötvenötödjére Pr-cikk

Marosvásárhelyen is áthalad a körverseny •  Fotó: Haáz Vince

Marosvásárhelyen is áthalad a körverseny

Fotó: Haáz Vince

A Román Kerékpáros Szövetség az Ifjúsági és Sportminisztériummal, valamint a kiemelt partnerrel, az Auchan Retail Románia üzletlánccal karöltve hirdeti meg ötvenötödik alkalommal a Romániai Kerékpáros Körversenyt. A versenyre 2022. szeptember 6. és 11. között kerül sor. A hozzávetőlegesen 850 km hosszú útvonal Szatmárnémetit köti össze Bukaresttel úgy, hogy közben Besztercén, Marosvásárhelyen, Fogarason és Argyasudvarhelyen (Curtea de Argeş-en) halad át. 13 ország 24 hivatásos kerékpárcsapata már meg is erősítette a részvételi szándékát, továbbá a romániai országúti kerékpáros körverseny minden egyes szakaszának részletes összefoglalóját 50 országban ‒ köztük Romániában is ‒ sugározzák naponta a televíziós csatornák. Ezzel a verseny először lesz látható a televízióban nemzetközi viszonylatban, amint ez valamennyi jelentős kerékpáros körverseny esetében megszokott.

Székelyhon

2022. szeptember 02., 15:422022. szeptember 02., 15:42

A korábbi idényekhez hasonlóan a Kis Hurokként emlegetett körverseny útvonalát ebben az évben is úgy alkották meg, hogy ráterelje a figyelmet Romániának néhány turisztikai szempontból jelentős tájegységére. A versenyzők idén többek között Máramaros megyében a Lápos-vidéken, majd az erődtemplomokkal büszkélkedő Szászföldön és végül

az ország leglátványosabb műútján, a Transzfogarasi úton fognak végighaladni.

A Romániai Kerékpáros Körverseny Szatmárnémetiből indul, ahol az ünnepi rendezvények szeptember 5-én a csapatok bemutatkozásával kezdődnek. Szeptember 6-án szintén itt rendezik meg a Prológusnak nevezett egyéni időfutamot, amely során a versenyzőknek a belvároson átvezető 2 km-es távot kell teljesíteniük, és persze innen rajtol az első szakasz is. A verseny szakaszai a következőek:

  • 1. szakasz (szeptember 7.): Szatmárnémeti‒Beszterce

  • 2. szakasz (szeptember 8.): Beszterce‒Marosvásárhely

  • 3. szakasz (szeptember 9.): Marosvásárhely‒Fogaras

  • 4. szakasz (szeptember 10.): Keresztényfalva (Brassó megye) ‒ Argyasudvarhely

  • 5. szakasz (szeptember 11.): bukaresti körverseny.

A mezőny szeptember 8-án délután érkezik Besztercéről Marosvásárhelyre, majd szeptember 9-én reggel indul tovább.

„Marosvásárhely vendégül látja a több mint 20 országból érkező sportolót, akik részt vesznek ezen a rangos nemzetközi versenyen. Polgármesterként támogatom és mindig is támogatni fogom a sportot, mint olyan kultúrát, amely magába foglalja a munkát, a bátorságot, az elkötelezettséget, az áldozatvállalást, a kitartást, az etikát, olyan értékeket, amelyek mindenkiben közösek, függetlenül attól, hogy hol született vagy milyen nyelven beszél” – mondta el Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

2021-ben még csak 16 csapat vett részt a Romániai Kerékpáros Körversenyen. Idén viszont már 24 hivatásos kerékpárcsapat erősítette meg részvételi szándékát; így

az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Bulgária, Csehország, Hollandia, Írország, Kína, Kolumbia, Lengyelország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Új-Zéland fogja képviseltetni magát, ráadásul a csapatok közül kettő prokontin (újabban UCI ProTeam) besorolással rendelkezik, vagyis az országúti kerékpározás másodosztályába tartozik.

Ezek a Caja Rural-Seguros SGA, amely először versenyez Romániában, illetve a Drone Hopper ‒ Androni Gioccatoli, amely már többször szerepelt romániai megmérettetéseken. Románia és Bulgária nemzeti válogatottai is neveztek a viadalra, valamint mindhárom romániai kontinentális (UCI Continental) besorolású ‒ az országúti kerékpársport harmadosztályába tartozó ‒ csapat: a Mentorise Elite Team CFX, a Giotti Victoria ‒ Savini Due és a Team Novák.

„Úgy gondolom, a tévedés kockázata nélkül kijelenthetjük: az idei lesz a legnagyszabásúbb kiadás az eddigiek közül, és ezért köszönetet kell mondanunk kiemelt partnerünknek, az Auchannak és a sportminisztériumnak. Azt hiszem, tulajdonképpen azoknak a román állampolgároknak ‒ kerékpározóknak vagy sem ‒ kellene köszönetet mondanunk, akik örömmel gondolnak a Románián nemsokára átvonuló színpompás karavánra. Ha azon töpreng, hogy miként tudna bennünket támogatni, kisegítem a válasszal: küldjön egy keveset a saját energiájából a Romániai Kerékpáros Körversenynek, mindenekelőtt a román sportolóknak! Szükségünk van rá: egyszerre dobbanjon a szívünk a kerékpározásért” ‒ mondta Alex Ciocan, a Román Kerékpáros Szövetség elnöke.

Ebben az évben ‒ a hazai kerékpársport történetében először ‒ a Romániai Kerékpáros Körversenyt 50 országban közvetíti a televízió, mégpedig az Eurosport 1 és 2 csatorna tűzte a műsorára a napi összefoglalókat. Országos szinten a körversenyt élőben és teljes egészében sugározza a TV Sport Extra csatorna, továbbá az esemény interneten is követhető lesz élő adásban a turulromaniei.ro honlapon, valamint a Romániai Kerékpáros Körverseny és az Auchan üzletlánc Facebook-oldalán. Emellett, a versenysorozat ideje alatt, a szakaszok összefoglalóját naponta közvetíti a Román Televízió 1-es csatornája. A körversenyhez kapcsolódó videók és hírek ugyancsak naponta megtekinthetőek lesznek az eurosport.ro honlapon és az Eurosport Románia Facebook-oldalán, az egyes szakaszok összefoglalói pedig ‒ egyéni kérelem alapján ‒ az Eurosport Player alkalmazás segítségével is.

„A Román Kerékpáros Szövetséggel kötött partnerségünk kezdetétől fogva az a célunk, hogy a Romániai Kerékpáros Körverseny a Tour de France-hoz hasonló viadallá váljék ‒ természetesen az arányok figyelembe vételével. Vagyis nemzetközi szinten elismert sportesemény legyen, amelynek segítségével országunk csodás tájait népszerűsítjük, és minél egészségesebb életmódra ösztönzünk mindenkit. Az Eurosport csatornákkal kialakított együttműködés, valamint a verseny nemzetközi sugárzása révén a Romániai Kerékpáros Körverseny tulajdonképpen hazánk s az útvonal által érintett tájegységek nagykövetévé avanzsál. Felkérem a helyi közösségeket, a megyei tanácsokat, a prefektusi meg a polgármesteri hivatalokat: használják ki teljes mértékben ezt az alkalmat, amely lehetőséget teremt arra, hogy a szépséges helyszíneket, az itt élő embereket, valamint a versennyel kapcsolatos helyi rendezvényeket megismertessék az egész világgal. Egyúttal köszönetet is mondok az együttműködés minden részletéért valamennyi partnerünknek, a Romániai Kerékpáros Körverseny támogatóinak és a Sportminisztériumnak” ‒ nyilatkozta Tiberiu Dăneţiu, az Auchan Retail Románia üzletlánc marketingigazgatója.

2019 óta az Auchan Retail Románia üzletlánc a Romániai Kerékpáros Körverseny kiemelt partnere és társszervezője, a Román Kerékpáros Szövetséggel régóta fennálló együttműködés keretében. E partnerség által a vállalat cselekvően részt vesz Romániának, hazánk értékeinek, illetve a kiemelkedő teljesítményeknek a népszerűsítésében, továbbá a sport meg a helyes táplálkozás révén kialakítható egészséges életmódra szeretne ösztönözni mindenkit. Voltaképpen ez úton folytatja a romániai társadalmat célzó felelősségvállalási programjait.

A Romániai Kerékpáros Körverseny
A Romániai Kerékpáros Körverseny kezdetei a múlt század elejére nyúlnak vissza, amikor a Revista Automobilă című kiadvány a Francia Körverseny mintájára 1910 augusztusában megszervezte a Havaselvi Körversenyt (Circuitul Munteniei) a Bukarest‒Szinaja‒Tergovistye‒Bukarest útvonalon. Sajnos, az első világháború kitörésével a verseny megszűnt. 1934-ben a Sportul Zilnic című napilap megszervezte az első országos kerékpárversenyt, a Romániai Kerékpáros Körversenyt, amelyet a Nagy Huroknak nevezett Tour de France mintájára Kis Hurok néven is emlegettek. Ennek folyamán a versenyzőknek hét szakaszból álló, 1026 kilométeres távot kellett megtenniük. Mivel a verseny történetében több megszakítás is volt ‒ amelyek közül a leghosszabb, az 1936 és 1946 közötti tíz évet tartott ‒ az idei a sporteseménynek csupán az 55. kiadása, noha 88 esztendő telt el az első megszervezése óta. A 45. (a 2008. évi) kiadás szerepelt először a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárában. 2019-től a versenyt az Auchan Románia vállalattal partnerségben szervezik, társfinanszírozói pedig az Ifjúsági és Sportminisztérium, az Auchan üzletlánc, valamint az utóbbi partnerei. Az idén a sporteseményre szeptember 6‒11. között kerül sor. A viadal során a sportolók (az összesett verseny éllovasa viselte) sárga trikóért, a (pontverseny vezetőjének, azaz a legjobb sprinternek járó) piros trikóért, a (hegy királyát, vagyis a legjobb hegyi menőt megillető) zöld trikóért, a (legjobb U23-as kerekesnek járó) fehér trikóért és a (legjobb romániai résztvevőt elismerő) kék trikóért küzdenek. További részleteket a 2022. évi Romániai Kerékpáros Körversenyről a turulromaniei.ro honlapon olvashat.

Az Auchan üzletlánc
Az Auchan Románia vállalathoz összesen 264 üzlet tartozik, ezek közül 33 hipermarket, 6 szupermarket, 225 pedig MyAuchan integrált üzlet, amelyből több mint 200 a Petrom töltőállomásokon működik. Hozzájuk társul az auchan.ro online áruház. Több mint 1,2 milliárd eurós bruttó forgalmával az Auchan ‒ azon városok lakosainak, ahol üzletei működnek ‒ modern, minőségi kereskedelmet kínál a legszélesebb termékválasztékkal, felelős diszkontkoncepcióval és folyamatosan alacsony árszinttel. 2021-ben az Auchant az International Certification Association (ICERTIAS) független német piackutató és kereskedelmi tanúsító szervezet a Customers’ Friend (Vásárlók Barátja) címmel, illetve a Customers’ Friend ‒ Superior Excellence (A Vásárlók Barátja ‒Kiváló Kiszolgálás) minősítéssel tüntette ki.

(X – fizetett hirdetés)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

Jön a csapadék és a hideg: megvan, hogy melyik éjszaka havazhat

Az egész ország területére kiterjedő csapadékos időszak következik a napokban, a magasabb területeken havas eső, havazás is várható. Nagyjából október közepéig hidegebb idő várható, mint ami az időszakra a sokéves átlag alapján jellemző.

Jön a csapadék és a hideg: megvan, hogy melyik éjszaka havazhat
Hirdetés
2025. szeptember 28., vasárnap

Közel 35 milliót lehet ma nyerni a lottón

A Román Lottótársaság Loto 6/49 nyereményjátékán, az első kategóriában a fődíj értéke vasárnap meghaladja a 34,98 millió lejt (6,89 millió eurót).

Közel 35 milliót lehet ma nyerni a lottón
Közel 35 milliót lehet ma nyerni a lottón
2025. szeptember 28., vasárnap

Közel 35 milliót lehet ma nyerni a lottón

2025. szeptember 28., vasárnap

Tervezett áramszünetek több településen

A hálózaton végzett javítási és fejlesztési munkálatok miatt Háromszéken, Hargita és Maros megyében is áramszünetek várhatók a következő hét első napjaiban.

Tervezett áramszünetek több településen
Tervezett áramszünetek több településen
2025. szeptember 28., vasárnap

Tervezett áramszünetek több településen

2025. szeptember 28., vasárnap

Mindkét lábát amputálták a pilótának a kisrepülőgép lezuhanása után

Az orvosok mindkét lábát amputálták annak a pilótának, aki súlyosan megsérült, miután szombaton lezuhant a kisrepülőgépével egy jászvásári katonai egység közelében. A férfi állapota továbbra is válságos.

Mindkét lábát amputálták a pilótának a kisrepülőgép lezuhanása után
Hirdetés
2025. szeptember 28., vasárnap

A szezon legfagyosabb reggelére ébredtünk, az ilyen már télen is elmenne

Egyre kiterjedtebb területen esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan, a leghidegebb pedig Csíkszeredában volt.

A szezon legfagyosabb reggelére ébredtünk, az ilyen már télen is elmenne
2025. szeptember 28., vasárnap

Mesélő múlt: fa haranglábak Háromszéken

Hajdanán, templomtorony hiányában a háromszéki falvak nagy részében is ilyenek őrizték a harangokat, mára fájóan kevés maradt belőlük. A még állók azonban sokat tudnak mesélni múltunkról, rövid megállásra, töprengésre késztetve a feléjük tévedőt.

Mesélő múlt: fa haranglábak Háromszéken
Mesélő múlt: fa haranglábak Háromszéken
2025. szeptember 28., vasárnap

Mesélő múlt: fa haranglábak Háromszéken

2025. szeptember 27., szombat

AUR-os tanácsos zuhant le egy kisrepülővel egy katonai egység közelében – videóval

Lezuhant szombaton egy kisméretű repülőgép két emberrel a fedélzetén a Iași-hoz tartozó Dancu településen lévő katonai egység közelében.

AUR-os tanácsos zuhant le egy kisrepülővel egy katonai egység közelében – videóval
Hirdetés
2025. szeptember 27., szombat

Nagyon nehéz lesz kiemelni a szombaton Dunába esett járműveket – videóval

A Dunába esett szombaton egy autó, amely egy utánfutón egy vízi járművet vontatott. Tűzoltók keresik az elsüllyedt járműveket, de ha meg is találják, kétséges, hogy a felszínre tudják-e emelni.

Nagyon nehéz lesz kiemelni a szombaton Dunába esett járműveket – videóval
2025. szeptember 27., szombat

Spanyolországig menekült a börtön elől, de megkerült és az éjjel hazahozták

Egy 55 éves elítéltet hoztak haza Spanyolországból Romániába szombatra virradóan. A férfit korábban hat év börtönbüntetésre ítélték nemierőszak-kísérlet miatt.

Spanyolországig menekült a börtön elől, de megkerült és az éjjel hazahozták
2025. szeptember 27., szombat

Nyilvánosságra hozták a vérengzéssel fenyegetőző diák súlyos bűnlajstromát

A bukaresti ítélőtábla a fenyegető e-maileket több száz iskolának és kórháznak elküldő 17 éves fiú harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezéséről döntött pénteken.

Nyilvánosságra hozták a vérengzéssel fenyegetőző diák súlyos bűnlajstromát
Hirdetés