
Fotó: Pinti Attila
Hiába nyerték meg a csíkszeredai lakók a fejlesztési ötleteikre az önkormányzat részvételi költségvetéséből a finanszírozást, mert sok esetben azok még nem valósulhattak meg. Többnyire a bürokrácia és a felmerülő többletköltségek miatt maradtak el.
2024. november 10., 21:012024. november 10., 21:01
Csíkszeredában 2022-ben hirdette meg először a városvezetés a részvételi költségvetést, amelynek az volt a célja, hogy a lakossági projekt-ötleteket megvalósíthassák belőle. Megkérdeztük a városházát, hogy a három alkalommal meghirdetett program során végül mennyi nyertes projekt valósulhatott meg, és mi a helyzet az elmaradt fejlesztésekkel.
– mutattak rá a csíkszeredai városháza sajtóirodájának válaszában az okokra, amiért egyelőre több megvalósítás elmaradt.
Többek között hangszerparkot szerettek volna létrehozni a csíkszeredai központi parkban, ugyanakkor ugyanezen a helyszínen további játszótéri elemekkel bővítették volna a játszóteret, csakhogy a városháza egyelőre csak addig jutott el, hogy beszerezte a szükséges játékelemeket mindkét projekthez.
– vallották be.
A városháza sajtóirodájától továbbá azt is megtudtuk, hogy a 2022-es projektek közül a legkeményebb dió a Hóvirág utcai játszótér létrehozása, ugyanis a részvételi költségvetésből megvalósíthatatlannak bizonyult, ezért önálló beruházásként tervezik létrehozni 2025-ben.
– sorolták, hogy még milyen elképzelések maradtak el. Hozzátették, a megvalósítással haladnak, de vannak még tisztázatlan részletek.
Továbbá a 2023-as nyertes projektek közül a hargitafürdői tanösvény az, amelyikről utólag bebizonyosodott, hogy
„Ellensúlyozza viszont az összképet, hogy a Forest Közösségi Fejlesztési Társulás támogatásával tanösvényrendszerek épülnek a Hargitafürdő–Madarasi-Hargita térségben. Ennek a törekvésnek jövőre lesznek látható eredményei” – jegyezték meg.
Idén csupán egy nyertes projektet hirdettek meg: a Jégpálya negyedi sportpályát felszerelik kosárpalánkkal – de ez is elmaradt.
– magyarázta a városháza sajtóirodája.
Megkérdeztük azt is, hogy a részvételi költségvetés programjára létrehozott honlap miért nem tartalmazza a régi projekteket, amelyre azt válaszolták, hogy a saját költségvetésből fejlesztett honlap egyik hiányossága a projektek archiválhatósága, amelyen szeretnének a jövőben javítani.
Néhány sikeres történetről is be tudtak számolni: például a 2022-es nyertes projektek közül megvalósult az Erőss Zsolt Aréna közelében a szabadtéri testépítő-erőpark (calisthenics park) korszerűsítése, továbbá a biciklilekötő szerelése a Fenyő utca 9/A lépcsőháznál.
Ugyanakkor a 2023-as projektek közül a Tudor Vladimirescu utca és a Lendület sétány két játszóterének frissítése terén történtek előrelépések:
Az Óceán üzlettel szembeni területen levő kutyafuttató is be van kerítve, paddal és kukával rendelkezik, a további játékelemeket pedig megrendelték, és idén felszerelik.
„A pályázatok elbírálásának eredményeitől függetlenül a visszajelzések azt is megmutatják nekünk, hogy milyen típusú fejlesztésekre vágynak a lakók, és ezeket az ötleteket egy-egy nagyobb beruházás esetében is beépíthetjük.
– osztották meg.

A csíkszeredaiak ötletei alapján költ el 500 ezer lejt az önkormányzat. A részvételi költségvetés egy új kezdeményezés, amelynek részeként csíkszeredaiként február 1-jétől bárki benyújthat ötletet: mit változtatna meg, mit fejlesztene lakókörnyezetében.

Elbírálták a részvételi költségvetésre beküldött projekteket, amelyek közül végül hat ötletet valósít meg a csíkszeredai önkormányzat. A város költségvetéséből 252 ezer lejt költenek, hogy a lakók által beküldött fejlesztési javaslatok megvalósuljanak.

Elkezdődött az első szavazási kör Csíkszereda részvételi költségvetésének ötleteire, a hónap végére pedig eldől, hogy a kilenc érvényesített projekt közül melyet vagy melyeket valósítja meg Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.

A júniusi önkormányzati ülésen a 2023-as év beruházási listájának részévé váltak az idei részvételi költségvetés nyertes projektjei. Az első szavazási körbe jutott kilenc javaslat közül ötnek a megvalósítási folyamata indulhat el így ebben az évben.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
4 hozzászólás