Nem kell beiratkozási díjat fizetniük a Sapientiára jelentkezőknek

A felsőoktatási intézmény megújuló épületben várja a továbbtanulni vágyókat •  Fotó: Pinti Attila

A felsőoktatási intézmény megújuló épületben várja a továbbtanulni vágyókat

Fotó: Pinti Attila

A koronavírus-járvány miatt ezúttal rendhagyó módon, online formában ismertette a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a 2020/21-es tanévre érvényes beiratkozási tudnivalókat. Több szak esetében is elmaradnak a felvételi vizsgák.

Korpos Attila

2020. július 02., 13:462020. július 02., 13:46

Mara Gyöngyvér rektorhelyettes elöljáróban az egyetem jelenlegi helyzetét vázolta fel. „Jelenleg a 31 alapképzéses kínálatunkból mindössze 4 olyan szak van, amely ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik. Ennek ellenére ezek a szakokon is tudunk államvizsgát szervezni” – jelentette be. Kiemelte, az egyetem nemzetközi megítélése évről évre javul: az uniRank rangsorolásában a 78 romániai egyetem közül az előkelő 20. helyet foglalja el a Sapientia. 

Idézet
Ez leginkább a tudományos- és hallgatói eredményeknek, továbbá az online világban való jelenlétnek tulajdonítható. Akik pezsgő tudományos életet szeretnének átélni egyetemi éveik alatt tehetséggondozás által, szívesen látjuk egyetemünkön

– bátorított a rektorhelyettes, hozzátéve az elért eredmények is a sikerességet igazolják: 2019-ben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián 22 dolgozatból 17 díjat zsebelt be a Sapientia. Az uniRank egyébként egy olyan nemzetközi rangsor, amelyet független kutatóintézetek állítanak össze és publikálnak.

Pap Levente, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának dékánhelyettese ismertette a felvételi kínálatot.

A beiratkozás július 8. és 24-e között fog zajlani.

A kizárólag online történő beiratkozásra egy külön platformot hoznak létre, ezt a következő napokban nyilvánossá is teszik. A járványhelyzet okozta pénzügyi nehézségek miatt az egyetem úgy döntött, idén mentesülnek a jelentkezők a szükséges beiratkozási díj befizetésétől.

A 2020/21-es tanévre Csíkszeredában 571 helyet hirdet meg az egyetem: a 13 alapképzésen 425, míg az 5 mesterképzésen 146 szabad hely lesz elérhető.

Választani lehet humán-, gazdaság-, társadalom- és mérnöki tudományok közül. „Alapképzésre érvényes érettségi diplomával lehet jelentkezni, általában az érettségi vizsga átlaga fogja rangsorolni a jelentkezőket felvételi nélkül. Mesterképzésen bizonyos szakok esetében az írásbeli vizsgát szóbeli megmérettetés váltja fel” – pontosított Pap Levente. Bejelentette továbbá, alapképzésen 232 tandíjmentes és 193 tandíjköteles, míg a mesteri esetében 86 tandíjmentes és 60 költségtérítéses hely lesz meghirdetve.

Idézet
Mindig úgy igyekezünk kialakítani, hogy a tandíjak megfizethetők legyenek. Ez idén 250 euró lesz az alapszakok esetében, míg a mesterképzésen 500 euróban maximalizáltuk ezt az összeget

– részletezte a dékánhelyettes. Az egyetem bentlakása 290 férőhellyel, 2–3 ágyas szobákkal és modern körülmények között várja a távolabbról érkező diákok szállásigényét. A hallgatók jogosultak lehetnek tanulmányi-, szociális-, illetve érdemösztöndíjra, de a külföldi tanulási lehetőség is megnyílik számukra.

További információkat az egyetem honlapján lehet találni.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.

Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.

VIII. Ősök Napja – Bugac, 2025. augusztus 8–10.
2025. július 11., péntek

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása

Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.

Nacsa Lőrinc: elérhető a Határtalanul program legújabb pályázati kiírása
2025. július 11., péntek

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba

Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.

Saját tenyésztésű bárányhúst ettek, lépfenével kerültek kórházba
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.

Nicușor Dan: Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához
2025. július 11., péntek

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon

Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.

Erdélyi önkéntes tűzoltók is segítettek a viharkárok eltakarításában Magyarországon
2025. július 11., péntek

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap

Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.

Több csíkszeredai utcában is áramkimaradással indult a nap
2025. július 11., péntek

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?

2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.

Hogyan hat a lakosságra az áram drágulása és mit tehetünk ellene?
2025. július 10., csütörtök

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön

Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.

Maláriával diagnosztizáltak egy férfit, aki nem járt mostanában külföldön
2025. július 10., csütörtök

Felszámolják az első román fapados légitársaságot

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Felszámolják az első román fapados légitársaságot
2025. július 10., csütörtök

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér

Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.

Az Egyfeszt összművészeti fesztivál felejthetetlen élményt ígér