Annak ismeretében, hogy a hét elején Székelyudvarhely önkormányzati testülete tizenkét órás, délután öttől hajnali ötig tartó szakbizottsági ülésen vette górcső alá a város idei költségvetés-tervezetét, elmondható: csütörtök délután rövid, alig öt órás tanácskozást követően szavazatukat is adták a dokumentumra.
2010. március 11., 19:272010. március 11., 19:27
2010. április 08., 20:492010. április 08., 20:49
67 830 000 lej – ennyiből fog idén Székelyudvarhely város gazdálkodni. A költségvetés elfogadására vonatkozó napirendi pont érdemi részének tárgyalása során fejezetenként, pontonként vették végig a bevételi forrásokat, kiadásokat, majd a beruházási listánál időztek el jócskán. Természetesen voltak kisebb kudarcok, csalódások, ám az ülés végén úgy tűnt, mindenki boldog, mindenki jól járt, hisz ki tudta lobbizni, meg tudta szavaztatni az általa bizonyos pontoknál remélt, elvárt összegeket. A polgármesteri hivatal például, bár működési keretét „megvágták”, jócskán kap összegeket beruházásokra, így a polgármester is elégedett lehet, ugyanakkor pedig a sportfejezetet is megtoldták, pénzt kap tehát többek között a teremlabdarúgó csapat, illetve a Millenniumi-oszlop ki nem fizetett építési költségeinek java részét is befoglalták a költségvetésbe, tehát az alpolgármester is boldog lehet.
Nagyobb viták, különbözőségek a beruházási tételeknél voltak, végül viszont elmondható, hogy hatalmasabb módosítások nélkül, kisebb-nagyobb átrendezésekkel a polgármester által előterjesztett, illetve a szakbizottsági ülésen kialakított tervezet ment át az ülésen.
Részletek a március 12-ei, pénteki Udvarhelyi Híradóban!
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!