
Kovács Mihály Levente, a Maros megyei tanács új alelnöke
Fotó: Rab Zoltán
A Maros Megyei Tanács csütörtök délutáni ülésén a testület megszavazta a két tanácselnök-helyettest.
2020. december 17., 17:202020. december 17., 17:20
Az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal lépett szövetségre, ennek jegyében Kovács Mihály Leventét javasolták az RMDSZ részéről, Ovidiu Georgescut a liberálisok részéről. A testület tagjai titkos szavazással voksoltak a jelöltekre, a szavazás eredményeként mindketten elnyerték a tisztséget.
Kovács Mihály Levente frissen megválasztott alelnök felszólalásában elmondta, már a második mandátumát kezdte meg a Maros megyei tanácsban. Ovidiu Georgescu frissen megválasztott liberális alelnök köszönetét fejezte ki a Maros megyeieknek, illetve azt hangsúlyozta, hogy mindent megtesz, hogy a megye lakosságának jobb legyen, hogy Maros megye fejlődjön. Arról, hogy az alelnököknek melyek lesznek a hatásköreik, még ezután fognak dönteni. Kovács Mihály Levente a Székelyhon érdeklődésére elmondta, bármely hatáskörrel bízzák meg, áll elébe és igyekszik a feladatokat a lehető legjobban teljesíteni.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!