
Hosszútávú tervek is vannak, de egyelőre állagmegőrzés zajlik a toronynál
Fotó: Beliczay László
Mostanra csak a 33-as községi út irányába dőlő robusztus harangtornya maradt meg az 1800-as években épült egykori sükői református templomnak, de ehhez a mai napig ragaszkodnak a helyiek, akik a rossz idő közeledtével rendszerint megkongatják a harangokat. A torony megőrzése érdekében kezdett munkálatokba a Farcád-Sükő Református Egyházközség.
2021. október 10., 11:572021. október 10., 11:57
A látogató számára rögtön feltűnik a Felsőboldogfalva községhez tartozó, alig több mint száz lakóval rendelkező Sükő felszegi részén még álló robusztus torony, amely a 33-as számú községi út irányába van megdőlve. Minapi ottjártunkkor jóformán le sem sikerült fényképeznünk a tornyot, máris megszólítottak minket az építmény szomszédságában élők, akik jó néven véve érdeklődésünket, szívesen meséltek arról.
Kovács Imre, aki harangozónak is be szokott segíteni, elmondta nekünk, hogy valójában egy református templom megmaradt részéről van szó. Annak az épületnek hajó részét már a hetvenes-nyolcvanas években el kellett bontsák, hiszen a föld mozgása miatt annyira megrepedeztek a falai, hogy életveszélyessé vált a használata. „Annyira nagy volt a baj, hogy a kezeink már befértek a repedésekbe” – fogalmazott. Látván, hogy a torony is eldőlni készül, úgy döntöttek az akkori idősek, hogy néhány méternyi falat lebontanak a felső részről, majd ismét befedik az építményt, hátha így megmarad.
Épített örökségük állagmegőrzésébe fogtak az udvarhelyszéki faluban, Sükőben
Fotó: Beliczay László
Az alacsony lélekszám ellenére mindig is erős közösség volt Sükőben, amit mi sem mutat jobban, minthogy összefogásuknak köszönhetően jelenleg az ötödik református templomban tarthatják az istentiszteletet – jelentette ki lapunknak Szász Lóránt Levente lelkész. Mint mondta,
A cikkünk témáját képező egykori templom 1844-re épült fel, ám ez források hiányában nem volt egyszerű feladat, így huszonhat évig folytak a munkálatok. Közmunka zajlott, illetve a feljegyzések szerint az emberek még Nagyenyedig is elmentek pénzt kérni a nemes célra. Felszentelése után a talaj mozgása, illetve egy földrengés miatt folyamatosan romlott az épület állapota, míg az 1970-es évekre annyira rossz lett a helyzet, hogy a hajó részt el kellett bontani. A vastag falakkal rendelkező torony, ha az eredeti méretéhez képest bontottak is le belőle, máig fennmaradt és harangozás címén használatban van.
Szász Lóránt Levente lelkész
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szász Lóránt Levente közölte,
Ennek, az egyháznak, illetve a helyiek adományának köszönhetően elkezdődhetett a torony állagmegőrzése, ami egyebek mellett a tetőszerkezet, illetve a feljáratok felújításából és vakolásból áll. Persze a harangok továbbra is ott maradnak. A lelkipásztor arra is kitért, hogy
Szeretnék ugyanis egyfajta kilátóvá alakítani, ahová a turisták is szívesen felmennének, valamint a környezetét is rendeznék. Ez nyilván jelentősebb munka, így várniuk kell vele, amíg sikerül előteremteni a szükséges anyagi forrásokat. Egyelőre megteszik, amit lehet, és remélik, hogy így stabil marad az épület – „bár ebben sohasem lehetünk biztosak, hiszen azt mondják, hogy amíg a sükői asszonyok a piacon árulták a cseresznyét, a házuk egy centit csúszott” –, ami szerencsére 1977 óta nem mozdult el.
Zsombori Levente felsőboldogfalvi polgármestertől is érdeklődtünk a munkálatokról; mint mondta, ők is fontosnak tartották a torony megőrzését, így helyi pályázataik révén igyekeztek segíteni.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!