
Illusztráció
Sepsiszentgyörgy önkormányzata megemelte azt a határértéket, ami alatt még támogatják az ingyenes otthoni beteggondozást. A helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén megszavazta, hogy májustól már nem a nettó, hanem a bruttó minimálbért veszik figyelembe, tehát akinek havi 1900 lej alatt van a jövedelme, igénybe veheti az önkormányzat által finanszírozott otthoni beteggondozást.
2018. április 17., 17:312018. április 17., 17:31
Tankó Vilmos, a helyi közösségfejlesztési igazgatóság vezetője lapunknak elmondta, a városvezetés tavaly döntötte el, hogy finanszírozza a civil szervezetek által végzett szolgálat egy részét. Az elmúlt évben a kormány drasztikus megszorító intézkedései hozták kényszerhelyzetbe az önkormányzatot, amikor a szociális feladatokat végző civilektől, elsősorban az otthoni beteggondozástól elvették az állami támogatás jelentős részét, ezzel veszélybe sodorva a tevékenységüket. Akkor döntötték el Sepsiszentgyörgyön, hogy
hiszen az idős, beteg emberek jövedelmének nagy része elmegy a szűkös megélhetésre és a gyógyszerekre – mondta Tankó Vilmos. Ilyen körülmények között még az erre elkülönített éves keret sem lett volna elkölthető, hiszen a
A tavaly megkötött szolgáltatói szerződések hamarosan lejárnak, és új közbeszerzést kell hirdetni, már az új szabályzat alapján. A város erre az évre 200 ezer lejt különített el az otthoni beteggondozás támogatására. Jelenleg ezt a tevékenységet három szervezet végzi, a Diakónia, a Vöröskereszt és az Izabella Alapítvány havonta mintegy félszáz egyedülálló, idős beteget lát el otthonában.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
szóljon hozzá!