
Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata/Facebook
Átfogó kampányba kezdett a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség, amelynek célja leszoktatni a gépkocsivezetőket arról, hogy a járdán parkoljanak.
2018. április 18., 21:032018. április 18., 21:03
Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője lapunknak elmondta, aggasztó méreteket öltött a városban a járdán állomásozó gépkocsik száma, a gyalogosok pedig kénytelenek kerülgetni ezeket, az úttesten menni.
A városközpont környékén levő utcákban sokan a járdán hagyják autójukat, hogy ne kelljen a parkolásért fizetni, de ez a lakónegyedekben is előfordul. Hadnagy István elmondta, munkatársai járják a várost, minden esetet egyénileg bírálnak el annak függvényében, hogy hol parkolt az autó, mennyire foglalta el a járdát. A jegyzőkönyv kiállítása után figyelmeztetésben részesítik a gépkocsivezetőt, vagy bírságot rónak ki. A járdán parkolásért 290 lejes pénzbírság jár.
Hadnagy kifejtette, az akciót addig folytatják, amíg sikerül leszoktatni a sepsiszentgyörgyieket a járdán parkolásról, és megértik, hogy ezzel a közlekedés biztonságát veszélyeztetik. Hozzátette, az úttest szélén meg lehet állni, ahol ez megengedett.
Sepsiszentgyörgyön idéntől 50 százalékkal drágult a parkolás: 3 lejbe kerül egy óra, és 15 lej a napi jegy az automatáknál. Továbbra is lehet sms-ben jegyet váltani, ez esetben 0,65 euró az egyórás parkolás díjszabása, a napi jegy pedig 3 euró áfa nélkül. A városközpont 15 utcájában, összesen 717 pakolóhelyért kell fizetni hétköznapokon.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
1 hozzászólás