Hirdetés
Hirdetés

Még nem tudni, mikor vezetik be az iskolákban a nyálteszttel történő ellenőrzést

•  Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Kilencmillió koronavírus-nyáltesztet osztanak szét november 21-étől az óvodák és az iskolák között, amelyekkel várhatóan hetente kétszer szűrik majd a gyerekek és a pedagógusok mellett a tanintézetek kisegítő személyzetét is. A tesztelés lebonyolítását az egészségügyi hatóságokra bíznák, de még nem közöltek velük semmit ezzel kapcsolatban.

Hajnal Csilla

2021. november 09., 22:062021. november 09., 22:06

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter azt közölte, hogy összesen 70 millió nyáltesztet rendelt a szaktárca, ez 11 hétre elegendő mennyiség. A terveik szerint az első kilenc millió adagot november 21-től november 25-ig osztják szét az iskolák között, amely egy hétre elegendő. Cîmpeanu azt is elmondta,

a tesztelés elvégzése nem a minisztérium hatáskörébe tartozik, ezért a nyálteszttel végezendő szűrővizsgálatok lebonyolítását az egészségügyi hatóságokra bízná.

Az egészségügyi hatóságok azonban még semmilyen hivatalos tájékoztatást, módszertant nem kaptak erről – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetőjétől, aki a közösségi vírusterjedés megfékezését a rendszeres tesztelésben és a megfelelő beoltottságban látja. Az egészségügyi szakember úgy véli, hogy ha a szülők nem egyeznek bele sem az oltásba, sem a tesztelésbe, akkor meg fognak emelkedni az esetszámok, és újra beindul a koronavírus közösségi terjedése.

Idézet
Amikor lappangási idő van a fertőzésben, akkor a tesztelés hozza felszínre az új eseteket. Mi látjuk a különbséget a települések vagy háziorvosok hozzáállásában, hogy ahol sokat tesztelnek, nem jutnak el odáig az esetek, hogy súlyosak vagy halálosak legyenek. Ahol viszont keveset tesztelnek, és otthon maradásra buzdítják a betegeket, későn jutnak kórházba, gyakran végződnek rosszul ezek az esetek

– fejtette ki Tar Gyöngyi.

Hirdetés

A gyerekek sokat vannak együtt egy osztályteremben, iskolaépületben összezárva, egy részük nem is lehet még beoltott, másik részüket pedig nem oltatják be a szülők. A gyerekek pedig haza viszik a beoltatlan szülőknek, nagyszülőknek a vírust, így egy tökéletes járványtani láncolat indul be az iskola elkezdésével. Oda-vissza, családból az iskolába, az iskolából a családba terjesztik a vírust – vázolta fel az iskola elkezdésével járó kockázatokat az egészségügyi igazgatóság vezetője. „Két hétnek kellett eltelnie, és elkezdtek csökkenni a számok, ebbe beledolgozik a kültéri maszkviselés is, de látjuk, hogy az iskolai szünettel megszakadt ez a fertőzési láncolat. Látjuk, hogy mekkora különbség volt a két hét alatt ebben az áradatban, hiszen országosan is elkezdtek csökkenni a számok. Ha újra iskolába járnak, akkor addig amíg nincs egy rendszeres tesztelés és megfelelő beoltottság, újra beindul a vírus közösségi terjedése” – szögezte le lapunk megkeresésére Tar Gyöngyi.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 12 óra 14 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben, mindössze 64 kilométerre Sepsiszentgyörgytől.

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében
2026. május 03., vasárnap

Rengett a föld Sepsiszentgyörgy közelében

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton

Több mint 140 alkohol vagy drog hatása alatt vezető sofőrt füleltek le a rendőrök szombat éjjel, egy átfogó ellenőrző akció keretein belül.

Több mint 140 sofőr vezetett alkohol vagy drog hatása alatt szombaton
2026. május 03., vasárnap

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében

Tragikus kimenetelű közúti baleset történt vasárnapra virradóra Câmpulungon: egy fiatalember életét vesztette.

Ittas sofőr okozhatott halálos kimenetelű balesetet Argeș megyében
2026. május 03., vasárnap

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön

Fagyos reggelre ébredtek a Székelyföldiek: a települések többségében mínusz tartományban volt a hőmérők higanyszála a hajnali órákban, Csíkszereda ugyanakkor ismét az ország leghidegebb lakott települése volt vasárnap reggel.

Nem enged szorításából a fagy Székelyföldön
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

Nem hősködés, hanem értékekhez való ragaszkodás egyik legfőbb nemzeti jelképünkre hivatkozni, művészeti alkotásokon, emlékműveken megjeleníteni. Sorozatunkban a turulmadár székelyföldi útját követjük – a legkeletibb bástyával, Kézdiszékkel indítunk.

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék
2026. május 03., vasárnap

A turulmadár visszaszáll: Kézdiszék

2026. május 02., szombat

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi

Elrabolta volt barátnőjét egy maroslekencei férfi, aki ellen korábban távoltartási rendeletet is kiállított a Szeben megyei rendőrség.

Ausztriai autópályán rabolta el volt barátnőjét egy Maros megyei férfi
2026. május 02., szombat

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban

A tűzoltók védőszentjét, Szent Flóriánt ábrázoló réz domborművet helyeztek el szombaton Gyergyóalfaluban a helyi tűzoltólaktanya falán. Az esemény is igazolja, az önkéntes tűzoltók kiemelten fontos szerepet töltenek be a község életében.

Szent Flórián-domborművet avattak Gyergyóalfaluban
Hirdetés
2026. május 02., szombat

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben

A síelő, aki szombaton életét vesztette a Bucsecs-hegység Coștilei völgyében bekövetkezett lavina miatt, a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) alezredese volt, és a szervezet egyik legkiválóbb hegymászója.

A Brassó megyei katasztrófavédelem alezredese vesztette életét a Bucsecs hegységben
2026. május 02., szombat

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette

Elsodort szombaton a lavina a Bucsecs-hegységben egy háromtagú csoportot, egyikük meghalt – tájékoztatott az Országos Hegyimentő Közszolgálat.

Három sízőt sodort el a lavina, egyikük életét vesztette
2026. május 02., szombat

223-an vesztették életüket közúti balesetben januártól márciusig a romániai utakon

Az idei év első három hónapjában 669 közúti baleset történt, amelyek következtében 223 ember vesztette életét, 546-an pedig súlyos sérüléseket szenvedtek – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság szombati közleményéből.

223-an vesztették életüket közúti balesetben januártól márciusig a romániai utakon
Hirdetés