
A sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkezők bármilyen témában kutathatnak, akik viszont máshol laknak, azok kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásokra igényelhetnek ösztöndíjat
Fotó: Pinti Attila
Lezárult a jelentkezés a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által kiosztandó hallgatói ösztöndíjakra. Az egyetemisták támogatására kidolgozott programban idén 37-en nyújtottak be pályázatot.
2023. február 08., 18:292023. február 08., 18:29
Sepsiszentgyörgy önkormányzata 2014-ben indított hallgatóiösztöndíj-programot alap-, mester- és doktori képzésben résztvevőknek, százezer lejes keretösszeggel. Idén is azok a 35 év alatti diákok pályázhattak, akik alap-, mester- vagy doktori képzésben vesznek részt bárhol a világban, és a disszertációjuk előkészítésén dolgoznak a folyó tanévben.
A sepsiszentgyörgyi lakhellyel rendelkezők bármilyen témában kutathatnak. Azok a diákok, akik bármilyen más romániai településen rendelkeznek lakhellyel, kizárólag Sepsiszentgyörggyel kapcsolatos kutatásokra igényelhetnek ösztöndíjat, amelynek értéke
havi 300 lej az alapképzésben,
havi 500 lej a mesterképzésen
és havi 1000 lej a doktori képzésen résztvevő hallgatók esetében.
Mindezt négy hónapon át biztosítja az önkormányzat. Az alap- és mesterképzésben részt vevők június 30-ig, a doktori képzésben részt vevők szeptember 30-ig kötelesek leadni dolgozatukat nyomtatott és elektronikus formában.
Az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kezdeményezésre idén 37 pályázat érkezett. Van, aki dramaturgiai megoldásokat keres Wolfgang Amadeus Mozart vígoperáinak szopránáriáiban, más a nápolyi pizza sepsiszentgyörgyi meghonosítására dolgozna ki üzleti tervet, de olyan is akad, aki a Kun Béla-féle Tanácsköztársaság népbiztosaként magyar katonákat főbelövető Lukács György marxista filozófiájában szeretne jobban elmélyülni.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Drón hatolt be szombat reggel Románia irányából Bulgária légterébe, majd a bolgár határtól mintegy 100 méterre felrobbant – közölte Rumen Radev miniszterelnök a bolgár biztonsági tanács ülése után.
szóljon hozzá!