
A libapecsenye a Márton-nap elmaradhatatlan étele. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Szokásokban, népi jóslatokban bővelkedik a nap szentjének, a püspök és hitvalló Tours-i Mártonnak az ünnepe. Sok település névadója, templomok százainak a védőszentje. Vidékünkön Dicsőszentmártonban, Csíkszentmártonban és Homoródszentmártonban ülnek búcsút; nevét Nyárádszentmárton is örökíti. A magyar királyok patrónusa volt, ma Magyarországé.
2020. november 11., 09:032020. november 11., 09:03
Az egyháztörténelem első nem vértanú szentje a pannóniai Savaria, azaz Szombathely szülötte, apja római tribunus volt. Tizenöt évesen lépett be a hadseregbe. Tizennyolc évesen keresztelkedett meg. Feladta katonaéletét, diakónusként missziós tevékenységet végzett. A nép 371-ben püspökké választotta.
Emléknapjának régi és átmentett szokásai legendájához, önzetlenségéhez, illetve a naptárban elfoglalt helyéhez kötődnek. Jelképe a koldus: Amiens város kapujában érte hasította ketté a köpenyét. Úgy tudni, hogy
Innen a Márton lúdja kifejezés és a libasütés szokása. Aki Márton-napján ludat nem eszik, egész évben éhezik.
Lóháton katonaként is ábrázolják. A népi időjóslás szerint olykor fehér lovon érkezik. Felkészülhetünk a havazásra, ami enyhe telet ígér.
Régen a boltokban ezen a napon gyújtották meg a gyertyát, emléknyoma a gyermekek lámpás felvonulásában hagyományozódik. Ma, az advent előtti utolsó mulatónapon koccintsanak Márton poharával: az újbornak ő a bírája.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
szóljon hozzá!