A helyhatósági és a parlamenti választások összevonásával immár nem helyi, hanem országos üggyé vált a közös magyar marosvásárhelyi polgármesterjelölt kérdése – jelentette ki Szász Jenő, az MPP elnöke.
„Mindössze 12 perc szükségeltetik ahhoz, hogy valaki megbizonyosodjon arról, hogy az új egészségügyi törvénytervezet nem vezet a SMURD felszámolásához” – jelentette ki csütörtöki rögtönzött sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester.
A Maros megyei szakszervezetek január 21-én szeretnének tiltakozó megmozdulást szervezni Marosvásárhelyen, hogy támogatásukról biztosítsák mind a SMURD dolgozóit, mind pedig annak megalapítóját, dr. Raed Arafatot.
A kóbor kutyák elaltatását is lehetővé tevő jogszabály ellen hetven szociáldemokrata és ötvennégy liberális honatya nyújtott be óvást novemberben. Az Alkotmánybíróság tagjai többségi szavazattal fogadták el a 2001/155-ös sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt kifogásoló beadványt.
A Pro Európa Liga (PEL) 2012-ben is folytatja a görög-katolikus egyházat ért diszkrimináció, illetve a túlságosan elhúzódó visszaszolgáltatási pereiknek kivizsgálását. A PEL a projekt végső jelentésén dolgozik, a szervezet célja, hogy Románia és az Európai Unió parlamentjében is bemutathassák a több mint húsz éve húzódó helyzetet.
A múlt év legnépszerűbb előadásának számított a Budapesti Operettszínház fellépése a marosvásárhelyi színházban. Akkor Dolhai Attila és Peller Anna énekelt a Nemzeti színpadán, de minden bizonnyal hasonló érdeklődést vált ki majd Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán duettje is.
A Pro Európa Liga (PEL) társelnöke, Smaranda Enache örömét fejezte ki a helyi tanács azon döntésével kapcsolatban, amelyet a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola Bernády György nevének felvételével kapcsolatban hozott. A liga vezetője elítéli a Szociáldemokrata Párt nevében polgármesteri székre pályázó fiatalember Bernády György nevének felvétele ellen indított kampányát.
Az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) tavaly volt 90 éves. Ennek a kerek évfordulónak az alkalmából – a számos rendezvény és ünnepség mellett – az IKE az év végén egy énekeskönyvet is kiadott.
Tisztelet és szolidaritás. A SMURD értünk, mi a SMURD-ért – ezzel a szlogennel hívják csütörtök délután hat órára a Rózsák terére a marosvásárhelyieket egy interneten terjesztett üzenetben.
Úgy tűnik, egyre nagyobb igény mutatkozik vidéken is a színvonalas szórakozási lehetőségekre, a válogatott zenei műfajokat játszó lokálokra, ahol egy pohár bor mellett lehet énekelni, bulizni, táncolni.
Kezdő síelők számára szervez háromnapos tábort az Outward Bound Romania. Indulás január 19-én, csütörtök délután 4 órakor Marosvásárhelyről, hazaérkezés vasárnap este 7 órakor, a szállítást a szervezők biztosítják.
Ma már a fél világ tudja, hogy Szentegyházán egy „privát” meteorológiai állomás működik. A helyi, illetve gyakran a térségre vonatkozó időjárási előrejelzésekről Nagy István meteorológus rendszeresen beszámol a közösségimédia-felületein, ahol nemcsak pontos, hanem humoros és szerethető formában osztja meg az adatokat.
A Pro Európa Liga (PEL) társelnöke, Smaranda Enache szerdán délelőtt sajtótájékoztató keretében megerősítette: továbbra is függetlenként jelölteti magát Marosvásárhely polgármesteri tisztségének betöltésére, annak ellenére, hogy elmondása szerint többen próbáltak meg nyomást gyakorolni rá azért, hogy visszalépjen.
Hollywoodot idéző plakát és cím jelzi már különböző falvakban is, hogy különleges szilveszteri kabaréval készült idén a Gruppen-Hecc: 20 év politikai kabaréjának legjavát kínálják a nagyérdeműnek, de újakat is. A retrókabaré a Gruppen-Hecc 20 éves évfordulójának alkalmából született.
Gyertyán-, bükk- és tölgyfa volt a kiskocsiban, összesen 3 űrméter.
A szerdára virradó éjszaka folyamán egy rendőrjárőr csoportot egy Marosvásárhely főterén működő lokálhoz irányított az ügyeletes tiszt, ahonnan bűncselekmény elkövetését jelentették be az egységes sürgősségi hívószámon.
Járdán gázolt gyalogost egy Prahova megyei sofőr, egy Szeben megyei autóvezető pedig betontömbnek ütközött Mikefalván.
Smaranda Enache, a Pro Európa Liga (PEL) társelnöke szerdán tartott sajtótájékoztatóján két olyan marosvásárhelyi közéleti személyiséget említett meg, akiknek szerinte le kellene mondaniuk tisztségükről, követve a rohammentő-szolgálat romániai atyjának, dr. Raed Arafatnak a példáját.
Szomorúan fogadták a hírt a Maros Megyei Rohammentő-szolgálat alkalmazottai, miszerint dr. Raed Arafat lemondott az egészségügyi minisztériumban betöltött államtitkár-helyettesi tisztségéről. Munkatársa, dr. Simona Bratu szerint az utóbbi néhány nap történései gyásszal töltötték el a teljes csapatot.