Október 7-én várható a marosvásárhelyi bíróság döntése abban a perben, amelynek tárgya, hogy az EMNT fellebbezett a helyi rendőrség által a székely zászló kifüggesztése miatt kiszabott 9500 eurós bírság ellen.
Egy Mercedes kisteherautó és egy Opel Astra ütközött ösze az E60-as nemzetközi úton Kutyfalva területén.
Romániában a bűnüldözés mellett a bűnmegelőzés legalább ugyanannyira fontos a rendőrségi erők számára. A rendőrség azonban önmagában nem képes ellátni a megelőzés sokrétű feladatát, ehhez szüksége van a társadalmat alkotó közösségek segítségére.
Október elseje az idősek világnapja, ez a nap a szépkorúakról, az ő tiszteletükről, ünneplésükről és rájuk figyeléséről szól. A Gyulafehérvári Caritas évek óta megünnepli a szépkorúakat, idén is a Deus Providebit Házba várja az ünneplőket.
Megyeszerte a vártnál kevesebben, összesen 1125-ön vettek részt pénteken a Marosvásárhelyen, Segesváron, Szászrégenben és Dicsőszentmártonban szervezett állásbörzén, amelyet elsősorban a frissen végzetteknek szerveztek.
Mesebeli próbákkal, meseolvasással, illetve tánccal, zenével és énekkel ünnepli meg idén a magyar népmese napját a Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete, de ez a nap teremt alkalmat arra is, hogy bemutassák Kádár Annamária Mesepszichológia 2 című könyvét.
Az elmúlt három év gyakorlatához híven idén is külön évnyitót tart a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata.
Ismét pert nyert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) a helyi rendőrséggel szemben. A Marosvásárhelyi Bíróság szeptember 23-án kimondta, hogy munkatársuknak nem kell kifizetnie a rendőrség által kirótt 1500 lejes pénzbírságot.
Immár kilencedik alkalommal szervezték meg, de még mindig töretlen a sikere a vármezői Hőlégballon Parádénak. Ez azért sem meglepő, mert egy hőlégballonból 500-600 méteres magasságból is hihetetlen kilátás nyílik a Felső-Nyárádmentére.
Vadad piacterén vasárnap délben bemutatták azt az emlékművet, amelyet az 1950. július 21-én, a falu határában meggyilkolt Kiss Istvánra való emlékezés jegyében állítottak.
Újabb iskolabuszokat adtak át nyolc Maros megyei település képviselőinek pénteken. Az év végéig még 14 iskolabuszt kap a megye, ezáltal megoldódik egy időre a diákok szállításának problémája.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
Főként a hétköznapi protokollra összpontosítottak az első erdélyi protokollkonferencia előadói Marosvásárhelyen, de szó esett az állami és a katonai viselkedési előírásokról is.
Bár szeptember közepén is túl vagyunk, a napsütéses időjárásnak köszönhetően még tart a tusristaszezon a sóvidéki fürdővárosban. Igaz, hogy a látogatók száma csökkent, de így is forgalmasak az utcák.
Az egészségügyi vezető köztiszviselők adatainak vizsgálása során 29 esetben állapított meg összeférhetetlenséget vagy érdekellentétet az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI).
Második alkalommal szerveznek helytörténeti konferenciát Szovátán: a szeptember 27-ei esemény témája a fürdővárosnak az első világháború idején játszott szerepe, történetek, események.
A hétvégén ismét mulatnak a szőlő és bor kedvelői a Kis-Küküllő mentén.
A Maros megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőző és statisztikai osztálya szerint nem nehéz megelőzni azt, hogy lakásunk fosztogatók prédájává váljon, mindössze arra van szükség, hogy néhány szabályt betartsunk.
Levették Marosvásárhely, de az Európai Unió zászlaját is a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal homlokzatáról.