
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
2026. augusztus 30., 14:192026. augusztus 30., 14:19
A Maros megyei rendőrség tájékoztatása szerint szombaton este tizenegy óra körül jelentették a sürgősségi hívószámon, hogy Marosvásárhely központjában, a Bolyai utca sarkán verekedés tört ki. A helyszínre a helyi rendőrök, csendőrök, bűnügyi nyomozók is kiszálltak.
Mint kiderült, egy 46 éves, marosvásárhelyi férfi és egy 17 éves, kolozsvári fiatal között konfliktus alakult ki, amelynek során fizikailag bántalmazták egymást. Az érintettek közül egyiküknek sem volt szüksége orvosi ellátásra.
Az intézkedések során a rendőrök összesen negyven személyt igazoltattak, közülük több mint húszat a rendőrségre kísértek az incidens körülményeinek tisztázása érdekében. A rendfenntartók a helyszínen lévő gépkocsikat is átvizsgálták, azonban az ügy szempontjából fontos tárgyakat vagy bizonyítékokat nem találtak. Az ellenőrzések nyomán
Ugyanakkor büntetőeljárást is indítottak testi sértés, illetve egyéb erőszakos cselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A vizsgálatokat folytatják.
Több ezer, kiskorúakról készült szexuális felvételt szerzett meg és terjesztett pénzért egy 26 éves férfi a gyanú szerint. A Tulcea városában élő férfit őrizetbe vették, az ügyészek 30 napos előzetes letartóztatását kérik.
Egy 13 éves kiskorút keres a Maros megyei rendőrség, aki a dicsőszentmártoni lakásotthon lakója.
Saját szemétszolgáltató cég létrehozásában látja az időről-időre felerősödő szemétbotrány megoldását Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester, akivel a napokban született bírósági döntésekről és a másfél millió lejes pénzbírságról is beszélgettünk.
Constantin Brâncuși világát idéző színekkel és formákkal díszítik a régi, lakónegyedbeli transzformátorállomásokat fiatal művészek Marosvásárhelyen, a gyerekeket pedig délutáni alkotóműhelybe várják.
Maros megye egyik legszebb és leglátványosabb hegycsúcsára, az Istenszékére szerveznek gyalogtúrát a Maros megyei hegyimentők.
Öt év után lezárta a városházi alkalmazottak áthelyezéséről szóló ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.
A tömegközlekedés biztosítása és a számlák kifizetése miatt nagy léptékű költségvetés-kiigazítást eszközöltek hétfőn Marosvásárhelyen. A rendkívüli tanácsülésen többek között a tanintézmények el nem költött pénzeit vették el, de nem csak.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
76 bírságot szabtak ki a rendőrök október 11-én a 15-ös országúton, a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszon végzett közúti ellenőrzések során. A szabálytalanságok többsége gyorshajtás miatt történt.
Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.
szóljon hozzá!