
Útkereszteződésekben, parkolókban is ott állnak a kéregető gyermekek
Fotó: Haáz Vince
Nemcsak a helyi, hanem a más településekről, más megyéből érkező koldusokkal is gondok vannak. A koldulás ellen indít kampányt a marosvásárhelyi városháza, arra kérve a városlakókat, hogy ne adjanak pénz a kéregetőknek.
2025. május 22., 19:292025. május 22., 19:29
Marosvásárhelyen nem új keletű probléma a koldulás. Most, hogy kissé felmelegedett az idő, egyre több útkereszteződésben és nagyáruház parkolójában találkozhatunk szakadt, rongyos ruhát viselő gyermekekkel, csecsemőket cipelő anyákkal, akik kezüket kinyújtva kérnek egy kis aprót, egy kenyérre valót. Van, aki a bevásárlókosarat akarja visszavinni, hogy az abban lévő 50 banit megtarthassa.
A marosvásárhelyi városháza pár éve már szervezett egy tájékoztató kampányt, amelynek az volt a célja, hogy visszaszorítsák a jelenséget, akkor
csak azt érik el, hogy a rászorulók továbbra is kéregetésből próbálnak majd megélni. Most újra egy hasonló kampányt akar indítani a városvezetés, ennek előkészítésére összehívták az érintett igazgatóságokat és a megyei gyermekjogvédelem illetékeseit.
Andreia Moraru, a városháza szociális igazgatóságának vezetője a Székelyhonnak elmondta, a kéregetés által jelentett probléma kérdéskörét a héten átbeszélték az illetékes intézmények és hatóságok – a helyi és városi rendőrség, a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság – illetékeseivel, valamint a nehéz sorú személyekkel foglalkozó egyesületek és az egyházak képviselőivel.
Terített asztal?
Fotó: Haáz Vince
Megbeszélték, hogy ki milyen formában találkozik a problémával, miben tudna segíteni, hogy a koldulást visszaszorítsák. „Adj esélyt, ne aprót! mottóval szerveztük meg a találkozót. Mindnyájan tudjuk, hogy
Hiszen az utcán kéregető gyermekek kimaradnak az iskolából, nem tanulnak meg írni-olvasni és ha felnőnek, más megélhetési lehetőséget nem ismernek majd, csak a koldulást. A városháza szociális igazgatósága egy láncszem abban a közösségben, amely hatékonyan fel tud lépni a jelenség visszaszorítása érdekében.
– fogalmazott.
Megkérdeztük, hogy konkrétan mit akarnak tenni a koldulás felszámolására. Andreia Moraru válaszként elmondta, a helyi rendőrség azonosítja azokat a gyerekeket és felnőtteket, akik az utcán kéregetnek, és ha vásárhelyi családokról van szó, akkor a városháza szociális igazgatósága felméri az életkörülményeiket, helyzetüket, és megpróbálnak segíteni rajtuk.
De vannak olyanok is, akik nem hajlandók változtatni életmódjukon – az ő esetükben a szociális munkások javasolják, hogy a gyermekeket emeljék ki a családból.
Mindent elvesznek a felnőttek
Fotó: Haáz Vince
Az illetékes szerint fontos, hogy városszinten a hivatalos intézmények, a civil szervezetek és az egyházak közösen dolgozzanak, segítsenek, hogy mindenki tudja, mi az ő feladata és hol tud segíteni a nehéz helyzetben levő, megélhetési gondokkal küszködő gyermekeken és családokon. Ebbe a folyamatba be akarják vonni a városi tanintézeteket is, hiszen a gyermekek iskoláztatása nagyon fontos.
„Mindenki meg kell értse, hogy az aprópénz nem segítség. Aki egyszer kap, másnap is kiáll koldulni.”
Raul Matiş, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője a Székelyhonnak jelezte, hogy Marosvásárhelyen nemcsak a helybéli kéregetőkkel, hanem a megye más településeiről, Peteléből, Mezőbándról érkező koldusokkal is számolniuk kell. Mi több, Kolozs megyéből is jönnek kóberes szekerekkel a kéregetők, családostól.
De megbírságoltak több szülőt is, akik kéregetni küldték gyermeküket.
A járőröző helyi rendőrök nem tudják megállítani a koldusokat
Fotó: Haáz Vince
„Amikor mi az egyik útkereszteződésben ellenőrzéseket végzünk, hogy a gyerekek nem szaladjanak az autók közé és ne kéregessenek, akkor ők a másikba mennek. Azt kellene minden városlakónak megértenie, hogy azzal, hogy pénzt ad nekik, tulajdonképpen nem segít, hanem árt. A gyerektől a felnőttek elveszik a pénzt és másnap újra az autók közé, a parkolókba, az utcaszélekre küldik őket.
– mondta az illetékes.
A marosvásárhelyi városháza nyitott a civil társadalom, a városlakók ötleteire is, így akinek javaslata van arra vonatkozóan, hogy miként lehet a koldusok, a koldulás ellen fellépni, ossza meg azt a városvezetőkkel a press@tirgumures.ro e-mail-címen.
Elhunyt személyt találtak egy használaton kívüli kazánházban Marosvásárhelyen.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ötvenháromezer lej értékben szabtak ki bírságot a Maros megyei rendőrök két, faanyagot szállító autó tulajdonosára.
Az állatok világnapján interaktív foglalkozásokat szervez a marosvásárhelyi állatkert. A látogatóknak arról beszélnek a szakemberek, hogy hogyan készülnek az állatok a télre, és látványetetések is lesznek.
Egy családi otthonban csaptak fel a lángok szombaton hajnalban Maros megyében.
Hetvenmillió lejes hiány van a marosvásárhelyi városkasszában – hívta fel a figyelmet Soós Zoltán polgármester a helyi képviselő-testület pénteki ülésén. Ennek ellenére a tanácsosok hárommillió lejt szavaztak meg az Eminescu park felújítására.
Közintézményi alkalmazottnak adták ki magukat csalók, így vettek rá egy 43 éves marosvásárhelyi nőt arra, hogy 95 ezer lejes hitelt vegyen fel, majd a pénzt átadja nekik. Az ügyben egy 39 éves ukrán állampolgárt őrizetbe vettek.
Megváltoztatnák a marosvásárhelyi főtéri aluljáró üresen álló helyiségeinek rendeltetését, miután mind a 15 üzlethelyiség bérlő nélkül maradt, az átjáró pedig teljesen le van zárva. A városi tanács csütörtökön egyhangúlag támogatta a javaslatot.
Gyermekpornográfia miatt indult büntetőeljárás egy 49 éves férfi ellen Maros megyében. A hatóságok szerint a férfi 2021 és 2026 szeptembere között online alkalmazásokon keresztül kiskorúakról készült pornográf anyagot szerzett és tárolt.
A karmesterművészet nemzetközi központjává vált Marosvásárhely: a Kultúrpalota nagyterme adott otthont a harmadik Marosvásárhelyi Nemzetközi Karmesterversenynek. A verseny döntőjét pénteken egy nyilvános koncert keretében szervezik.
szóljon hozzá!