Három nap alatt kilenc tűzeset Maros megyében

Maros megyében kilenc tűzesethez riasztották a tűzoltókat február 28. és március 2. között, ezek egy része bozót-, más részük takarmánytűz volt – tájékoztatott Gagyi Mihai alhadnagy, a vészhelyzeti felügyelőség szóvivője.

Bakó Zoltán

2014. március 03., 15:522014. március 03., 15:52

2014. március 03., 15:532014. március 03., 15:53

Városon is oltaniuk kellett, Segesváron, Szászrégenben és Dicsőszentmártonban, de főként faluhelyen volt több ilyen jellegű tűz. Hétúrban, a Héjjasfalvához tartozó Szederjesen, Erdőszentgyörgyön, Bátoson és Kelementelkén kellett oltaniuk a meggyújtott száraz növényzetet, de olyan is történt, hogy vigyázatlanságból a télire tárolt száraz takarmány kapott lángra.

Amint a tűzoltósági szóvivő elmondta, a hivatásos tűzoltók mellett az oltásban kivették részüket az önkéntes alakulatok is. A segesvári, szászrégeni, dicsőszentmártoni hivatásos tűzoltókat az erdőszentgyörgyi önkéntesek segítették az oltásban, akik saját eszközeiket használták a tűzzel való küzdelemben.

Minden esetben feltételezhető, hogy a tüzet a szabad térben, szándékosan gyújtott tűz okozta, amelynek következtében a száraz növényzet körülbelül 40 hektáros területen égett el. Az esetek gyakorisága miatt a tűzoltóság szóvivője fontosnak tartja felhívni a lakosság figyelmét néhány olyan szabály betartására, amelyekkel el lehet kerülni a hasonló esteket.

Tilos szeles, száraz időben meggyújtani a száraz növényi maradványokat, vagy felgyújtani a tarlót. Engedélyezett tarlóégetéskor csak olyan helyeken szabad tüzet gyújtani, ahol biztosított, hogy a lángok nem terjednek át az erdőre, épületekre, elektromos és gázvezetékekre, továbbá az égetés végén a tüzet el kell oltani. A száraz növényi maradványokat kupacokba kell gyűjteni, s úgy meggyújtani, hogy a tűz ne terjedhessen. Minden szántóföldi, legelői tüzet védőbarázdával kell körbekeríteni, ugyanakkor égetni csak nappal szabad. A gazda udvarán, kertjében saját felelősségére égetheti a szemetet, száraz növényzetet, de a mezőn, szántóföldön csak a polgármesteri hivataltól kapott engedéllyel, és a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat értesítésével gyújthat tüzet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt

Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.

Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt
Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt
2026. április 12., vasárnap

Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt

Hirdetés
2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Hirdetés
2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés