Lemondásra szólította fel Dorin Floreát a POL elnöke

Dan Masca szerint Dorin Floreának fontolóra kellene vennie a lemondást. Archív •  Fotó: Boda L. Gergely

Dan Masca szerint Dorin Floreának fontolóra kellene vennie a lemondást. Archív

Fotó: Boda L. Gergely

Az RMDSZ és a Szabad Emberek Pártja (POL) is állást foglalt szerdán azzal kapcsolatban, hogy hivatali hatáskör túllépésével vádolta meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester tanácsadóját, Claudiu Maior volt alpolgármestert, és ugyanebben az ügyben Floreát hivatali hatáskör túllépésében való bűnrészességgel vádolja.

Pataky István

2017. augusztus 16., 18:572017. augusztus 16., 18:57

Claudiu Maior törvénytelen módon avatkozott be a helyi önkormányzat munkájába, „a polgármester személyes tanácsadója” szerződéses jogviszonyával önkényesen visszaélve – fogalmazott közleményében Dan Masca, a POL elnöke. Hozzátette, mind a nagy nyilvánosság előtt, mind az üzleti életben, a helyi sajtóban közpénzből fizetett hirdetésekkel építette magáról folyamatosan egy törvények felett álló érinthetetlen „felső vezető” imázsát, ezzel is kimutatva megvetését a törvényes eljárásokkal szemben. Mindezt azonban nem tehette volna meg Dorin Florea támogatása és jóváhagyása nélkül – folytatta a POL elnöke, aki határozottan követeli, hogy Marosvásárhely polgármestere haladéktalanul helyezze hatályon kívül a 2016. június 24-i 1838. számú polgármesteri rendeletet, és a lehető legrövidebb időn belül

bontsa fel a Claudiu Maiorral megkötött munkaszerződést.

Masca szerint Marosvásárhely polgármestere ezzel a magatartásával egyébként egy súlyos vezetési és morális válságot idézett elő azáltal, hogy jóformán nem is volt jelen, egy közügyektől eltiltott személyre rábízva a város vezetését.

Idézet
Emiatt azt kérjük a polgármestertől, hogy fontolja meg és tegye mérlegre a polgármesteri tisztségéből való lemondásának időszerűségét, és ezáltal új választások kiírását Marosvásárhelyen

– áll egyebek mellett a közleményben.

Az ügyben megszólalt Vass Levente, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke is. „Bevallom őszintén, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ebbe az ügybe ne keveredjünk bele, hogy a marosvásárhelyi szervezet végleges bírósági döntés hiányában ne villogtassa késeit. Szeretem a konfrontációt, otthonosan mozgok ezen a területen, mégis úgy gondolom, hogy a marosvásárhelyi közösségnek nincs ünnepelni valója azon az oldalon, ahová katolikus szülőket, újabban gyerekeket hívogatnak be, még akkor sem, ha ez éppen az általunk is oly sokszor hangoztatott, tevékenységét nagyon rosszul végző polgármester és tanácsosa ellen zajlik” – fogalmazott a Maros megyei parlamenti képviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Baleset miatt nehezen halad a forgalom Sepsiszentgyörgy egyik kereszteződésénél

Baleset történt Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág és Oltmező utcai kereszteződés körforgalmának közelében szerdán. A történtek miatt nehézkesen halad a forgalom az érintett útszakaszon.

Baleset miatt nehezen halad a forgalom Sepsiszentgyörgy egyik kereszteződésénél
2025. július 02., szerda

Leosztották a feladatait Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesnek

Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.

Leosztották a feladatait Tánczos Barna miniszterelnök-helyettesnek
2025. július 02., szerda

Jön a kánikula

Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás lesz érvényben tizenöt nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Jön a kánikula
Jön a kánikula
2025. július 02., szerda

Jön a kánikula

2025. július 02., szerda

Ősztől új program segíti a román nyelvtanulást Csíkszeredában

Gyermekekhez, tanítókhoz és szülőkhöz is szól az az októbertől induló kezdeményezés, amely a román nyelv játékos, élményszerű elsajátítását tűzte ki célul Csíkszeredában – olvasható a városháza szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében.

Ősztől új program segíti a román nyelvtanulást Csíkszeredában
2025. július 02., szerda

Újabb forgalomkorlátozás lesz Székelyudvarhelyen

Újabb forgalomkorlátozásokra kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis elkezdi a szolgáltató a Bethlen Gábor utcai ivóvízvezeték cseréjét szerdán – olvasható a helyi önkormányzat felhívásában.

Újabb forgalomkorlátozás lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 02., szerda

Több háztartás is áram nélkül marad Csíkszeredában csütörtökön

Több utcában is áramszünet várható Csíkszeredán a csütörtöki nap folyamán – hívja fel a figyelmet az áramszolgáltató közleménye alapján a helyi önkormányzat.

Több háztartás is áram nélkül marad Csíkszeredában csütörtökön
2025. július 02., szerda

Menthetetlenül kiégett egy autó, fiatal, ittas sofőrje most a rendőrségen mentegetőzhet – videóval

Teljesen kiégett egy autó szerdán reggel Dolj megyében, miután fiatal – mint utólag kiderült – ittas sofőrje az árokba hajtott vele.

Menthetetlenül kiégett egy autó, fiatal, ittas sofőrje most a rendőrségen mentegetőzhet – videóval
2025. július 02., szerda

Hajnali 4 fok Csíkban, miközben Európa retteg a hőségtől

Miközben Európa-szerte a hőséggel küszködnek, addig íme egy hűsítő hír: Csíkszeredában szerdára virradóan 4,2 Celsius-fokra esett vissza a hőmérséklet.

Hajnali 4 fok Csíkban, miközben Európa retteg a hőségtől
2025. július 02., szerda

Megint jön egy salátarendelet, és ez még keserűbb lesz

Dragoș Anastasiu kedden este bejelentette, hogy a kormánykoalíció várhatóan szerdán véglegesíti a deficitcsökkentő csomagot, amelyet július 7-ig kell „törvénybe önteni”.

Megint jön egy salátarendelet, és ez még keserűbb lesz
2025. július 02., szerda

Földrengés volt ma reggel, amikor a legtöbben munkába készültek

A Richter-skála szerint 3,6-os erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 19 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengés volt ma reggel, amikor a legtöbben munkába készültek