
Fotó: Veres Nándor
Mintegy hatezer euró értékben adományozott laptopokat két csíkszéki, illetve egy szentegyházi oktatási intézménynek az MVM Energy Románia Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának közreműködésével. A tizenkét – iskolánként négy-négy – elektronikai eszköz a digitális oktatást hivatott elősegíteni.
2020. december 09., 13:412020. december 09., 13:41
2020. december 09., 19:532020. december 09., 19:53
Az eszközök hivatalos átadásán a főtámogató cégcsoport ügyvezető igazgatója azt mondta, a főkonzulátus segítségével havonta ezer euróval tudnak támogatni olyan kisebb településeket vagy rendezvényeket, ahová a kormányzati támogatások nem mindig jutnak el.
– jelezte Ugron Gáspár Gábor, tudatva azt is, hogy mi alapján választották ki az ajándékozásra a tanintézeteket. „Öt évvel ezelőtt az úzvölgyi vízerőmű megvásárlásával kezdődött a befektetésünk első lépcsője, aztán a vargyasi és csíkmadarasi vízerőművek is a kötelékünkbe kerültek. Számunkra teljesen természetes, hogy
– fejtette ki. Az energetikai profilú befektető cégnél a jövőben is hasonló jellegű támogatásokat terveznek.
Fotó: Veres Nándor
A szentegyházi Mártonffi János Általános Iskolában a felső tagozatos tanulók számára teszik elérhetővé az ajándék eszközöket. „A költségvetésből igyekszünk kiegészíteni ezt további laptopokkal, így mind a nyolc osztályban megoldott lesz ez a kérdés” – fogalmazott Fekete-Bartos Kinga igazgató, megköszönve, hogy a magyar kormány kiemelt helyen kezelte Szentegyházát az utóbbi években, hiszen több megvalósítást is felkaroltak és támogattak.
Bíró Éva, a csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatója könnyek között köszönte meg a felajánlást. A négy eszköz által biztosítani tudják majd a hibrid oktatás zavartalan működését. „Amíg ilyen támogatóink vannak, addig meg tudjuk tartani közösségünket” – fogalmazott.
Fotó: Veres Nándor
A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola szintén négy hordozható számítógépet kapott. „A tehetősebb családok gyermekei Csíkszeredába járnak iskolába, akik otthon maradnak, azok a szegényes családi háttér miatt kénytelenek ezt választani. Közülük
– számolt be Vizi István igazgató.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!