
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata/Facebook
A huszadik évfordulóját ünneplő Folker Együttes koncertjével kezdődött a tizenegyedik Őszi Vásár és Kultúrszüret Sepsiszentgyörgyön az 56-os emlékparkban csütörtökön este.
2021. szeptember 16., 21:252021. szeptember 16., 21:25
A szőlő témájára épített őszi ünnepen gyerekfoglalkozásokkal, lacikonyhával, vásári nyalánkságokkal és portékákkal várják idén is az érdeklődőket a szervezők, a város önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház.
A négynapos, szeptember 19-ig tartó rendezvényen idén is felállítják a két nagy méretű szalmabábút, ezzel is hozzájárulva a vásári hangulat megteremtéséhez. A város főtere színes programkínálattal várja az érdeklődőket, a legkisebbeknek mesékkel, a felnőtteknek pedig a PYRO című látványos tűzzsonglőr előadással készülnek.
Az 56-os emlékparkban a Cimborák Bábszínház tart előadást, a fotókiállításokat, a gyerekrajzpályázati kiállításokat a Székelyföldi Vadászati Kiállítás székhelyén, valamint az Erdélyi Művészeti Központban szervezik meg. A program része a Fiatal rendezők miniévada, a Tamási Áron Színház Kamaratermében.
Meginnék asztalomnál egy langyos, esti kávét címmel Ady, Babits, Karinthy, Kosztolányi, Márai és szerzőtársaik, valamint századeleji erdélyi költők, írók alkotásaira alapozó felolvasóest helyszíne lesz a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár szombat délután és este.
Az idei Őszi Vásár és Kultúrszüret kulturális eseménysorozatát a Kaláka együttes koncertje zárja. Turnéjuk címe a Csak az egészség meglegyen címet viseli, felcsendülnek a klasszikus, valamint a kortárs magyar költők verseinek Kaláka dalokban való feldolgozásai. A részletes program megtalálható a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal honlapján.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.
Angela Merkel volt német kancellárt fogadta kedden a Cotroceni-palotában Nicușor Dan államfő. A volt német kancellár könyvbemutatóra érkezett Romániába.
Az RMDSZ parlamenti frakciói keddi együttes ülésükön nem foglaltak állást egy jövőbeli kormány támogatásáról, mivel az államfő még nem nevesített miniszterelnök-jelöltet – közölte Csoma Botond, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője.
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium. A közlemény szerint a nyári érettségi írásbeli vizsgáit június 14-18. között szervezik meg.
Négy támogatási program indul közel 180 millió eurós keretösszeggel: a sertés- és szarvasmarhatartók már igényelhetik a támogatást, a kisgazdaságok, a virág- és gyógynövénytermesztők számára is pályázati lehetőség nyílik.
szóljon hozzá!