
Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
Egy ittasan, jogosítvány nélkül vezető sofőr okozott balesetet, egy középkorú nő tömbháznak ütközött autójával, egy másik autóvezető pedig szintén megkockáztatta az alkohol befolyása alatt való vezetést – mindez alig néhány óra különbséggel történt Csík- és Gyergyószéken kedden délután.
2021. augusztus 04., 14:512021. augusztus 04., 14:51
Tömbháznak ütközött autójával egy középkorú nő Gyergyószentmiklóson, kedden délután. A 69 éves, helybéli nő a Tűzoltó utcai körforgalomba behajtva elvesztette uralmát az általa vezetett gépjármű felett, és a körforgalomból kisodródva a közelben lévő tömbház falának ütközve állt meg. A baleset következtében a sofőr megsérült. A helyszíni vizsgálatok során az autóvezetőt alkoholszondával tesztelték, melynek eredménye szerint nem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt eljárás indult.
Jogosítvány nélkül vezető, ittas sofőr okozott balesetet Csíkszeredában ugyancsak kedden, késő délután.
A 39 éves Tusnád községből származó férfi személygépkocsival közlekedett a Brassói úton, amikor a vonatállomás közelében egy vele azonos irányba közlekedő nő autójának ütközött. A helyszíni vizsgálatok során a sofőröket alkoholszondával tesztelték, a férfi leheletéből 0,81 mg/l légalkoholszintet mutatott ki a műszer. Mindezt tovább súlyosbítja, hogy ráadásul, hogy a szóban forgó sofőrnek gépjárművezetői engedélye sem volt. A hatóságiak jogosítvány nélküli, és ittas vezetés miatt is eljárást indítottak ellene.
Ittas állapotban ült a volán mögé egy maroshévízi sofőr is, szintén kedden késő délután. Az 46 éves férfi a Tölgyfa utcában haladt éppen autójával, amikor a rendőrök megállították, és alkoholszondával tesztelték, amely 0,57 mg/liter légalkoholszintet mutatott ki a leheletéből. Ezt követően az illetőt maroshévízi kórházba kísérték vérvételre. A véralkoholszint-mérés igazolta az alkoholfogyasztást, a sofőr ellen pedig ittas vezetés miatt eljárás indult.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
3 hozzászólás