Hirdetés
Hirdetés

Intenzív fejlesztőfoglalkozás mozgássérült gyerekek és felnőttek számára

•  Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Negyedik alkalommal rendezi meg a háromhetes intenzív fejlesztőfoglalkozást Csíkszeredában a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet és a magyarországi Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete mozgássérült gyerekek és felnőttek számára.

2017. július 11., 18:482017. július 11., 18:48

A július 10–28. között zajló programra eddig 29 gyerek és 22 felnőtt jelentkezett. A program megnyitóját kedden tartották a csíkszeredai Szent Imre Ifjúsági Központban, ahol Demeter Zsuzsa, a Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élőket Támogató Szolgálatának koordinátora és Böjte Erika, a Pető Program felelőse kiemelte, ebben az évben is szép eredményeket várnak a módszer alkalmazásától. Demeter Zsuzsa szerint

a változások a hétköznapok apró csodáiban fognak mutatkozni.

Hirdetés

Ezúttal sok új jelentkező volt, de többen visszatérőnek számítanak.

Előzetes felmérések alapján választották ki azokat a személyeket, akik részt vesznek a fejlesztőprogramban. A jelentkezők nemcsak Csík környékéről, hanem Székelyudvarhelyről, Zetelakáról és Sepsiszentgyörgyről is jöttek.

A módszer lényege

A Pető-módszer azoknak a gyerekeknek nyújt segítséget, akiknek a születéskor rendellenesség lépett fel, és sérült a központi idegrendszerük, illetve azon felnőttek részére, akik koponyasérülés miatt mozgáskárosodásban szenvednek, valamint Parkinson-kórt vagy szklerózis multiplexet diagnosztizáltak náluk. A foglalkozásokat három szakképzett konduktor végzi.

A módszer azért is különleges, mivel az egyéneket külön-külön megismerik, így eredményes fejlesztésben részesülnek, ami magába foglalja a mozgás, a beszéd, az értelem az önellátás tanítását, valamint a szociális képességek fejlesztését is. A gyerekek számára napi két órát, a felnőtteknek pedig két-három órát tart a napi foglalkozás.

Pető András (1893–1967) orvos-gyógypedagógus egyedülálló gyógymódjának alapgondolata az volt, hogy idegrendszerünk a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, s ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Ezért nevezte el módszerét „konduktívnak”, amely latin eredetű kifejezés, jelentése: rávezetés. Az új módszer hatással volt az egész magyarországi gyógypedagógiai szemléletre, s szerte a világon jelentős változást hozott e területen.

Imets Dóra

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés