
Járőrszolgálat. Fő a közbiztonság. Archív
Fotó: Pál Árpád
Hargita megyében a három nagyobb város közül kettőben, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson van helyi rendőrség, amely jól szabályozott keretek között működik. Fenntartásuk a települések költségvetéséből jelentős összeget felemészt, mégis szükség van rájuk – állítják a városvezetők. Ezzel szemben Csíkszeredában nincs helyi rendőrség – amely felügyelhetné például a városi parkolást –, de a megyeszékhely vezetője szerint ez nem is baj, hiszen a közrend fenntartására elegendő az állami rendőrség.
2017. május 12., 13:392017. május 12., 13:39
2017. május 12., 17:222017. május 12., 17:22
Az állami rendőrséggel szemben a helyi rendőrségnek elsősorban rendfenntartói szerepe van. Előbbi hatáskörei között legfontosabbak a bűnügyekkel kapcsolatos tevékenységek, melyek között meg kell említenünk a nyomozást (a bűnügyek felderítése, a tettesek kézrekerítése), ezt kizárólag a rendőrség folytathatja, az ügyészség irányításával. A helyi rendőrség bűnügyekkel kapcsolatos jogkörei nagyon korlátozottak, a tettenéréses bűncselekményeken kívül a törvény nem ad számára más jogkört, és ezek esetében is csupán az elkövető feltartóztatása és az állami rendőrségnek való átadása tartozik a hatáskörébe.
Noha nem jellemző az ellenőrző szervek jogköreinek nagyon szigorú meghatározása, a helyi rendőrségre vonatkozó jogszabály értelmében helyi rendőr nem állapíthat meg bármilyen kihágást, csupán azokat, amelyek besorolhatók a 2010/155-ös törvény 6–11. cikkelyei közé. A törvény hat nagy csoportba tagolja a helyi rendőrség jogköreit: közbiztonság és vagyonmegőrzés, közlekedésrendészet, építkezésekkel és plakátolással kapcsolatos hatáskörök, környezetvédelem, kereskedelemmel kapcsolatos hatáskörök és lakosság-nyilvántartással kapcsolatos hatáskörök.
Azt is tételesen meghatározzák, hogy a helyi rendőrség munkatársai milyen esetekben intézkedhetnek. Például gyalogosok és biciklisek esetében bármilyen kihágást jegyzőkönyvbe vehetnek és bírságolhatnak,
Akcióban. A helyi rendőrségek feladatait törvény szabályozza. Archív
Fotó: Pál Árpád
Nem bírságolhatnak például gyorshajtás miatt, és nem végezhetnek motozást bármilyen körülmény között, csupán akkor, ha felmerül egy bűncselekmény elkövetésének gyanúja, vagy ha az illető tüntetésen vesz részt.
Ugyanakkor egy esetleges fogva tartás ideje nem haladhatja meg a 12 órát, az állami rendőrség 24 órájával szemben.
Noha a helyi rendőrségen kötelesek elfogadni – és iktatni – minden kérést, a büntető feljelentéseket mégis az állami rendőrséghez továbbítják a nyomozás lefolytatása érdekében, ugyanis ez nem szerepel a hatáskörükben.
A székelyudvarhelyi helyi rendőrség idei költségvetése 1,4 millió lej, ebből 1,1 millió lej fizetésekre, 263 ezer lej különböző javakra és szolgáltatásokra, 60 ezer lej pedig nem pénzügyi eszközökre van elkülönítve. Gálfi Árpád polgármester a helyi rendőrség működése kapcsán a következőképpen nyilatkozott: a helyi rendőrség tevékenysége nagyban segíti a városi közbiztonság, a közrend fenntartását, és ezen a téren szeretné a továbbiakban is fenntartani a rendet, sőt mi több
Felkerestük a helyi és az állami rendőrség illetékeseit is. Mint a téma kapcsán kifejtették, a helyi rendőrség „jól kiegészíti az állami intézmény munkáját mind személyzeti, mind felszereltségi szinten”.
Amit szabad, és amit nem. A helyi rendőrség nem bírságolhat gyorshajtás miatt. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Csíkszereda továbbra is a tájékozódás szakaszában van, ami a helyi rendőrség létrehozását illeti, és az esetleges előnyök, illetve hátrányok mérlegelésén túl még nem egyértelmű, hogy lesz, vagy sem a megyeszékhelyen ilyen rendfenntartó testület. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kérdésünkre azt mondta, a székely városok kialakulóban lévő együttműködése az egyik alkalom arra, hogy ezen a téren is állandó legyen a tapasztalatcsere.
„Csíkszereda tájékozódni szeretne, megismerni Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Gyergyószentmiklós tapasztalatait, ahol már működik ilyen rendőrség. Nézzük meg egyszer, mik az előnyei, hátrányai, mik voltak a gondok vele, melyek a gyenge pontok, hogy
– fogalmazott Ráduly. Hozzátette, sok mindentől függ a helyi rendőrség létrehozása.
„Tudni kell, hogy milliós nagyságrendű kiadásokat vonhat maga után, ez annak is a függvénye, hogy egy tíz- vagy negyven fős állományt akarunk létrehozni” – fejtegette. Mint elmondta, mivel minden ezer lakosra juthat egy helyi rendőr, Csíkszeredában elvileg 40 fő lehetne az állomány létszámának felső határa, de ugyanúgy lehetne gondolkodni kisebb létszámban is – példaként egy olténiai várost említett, ahol 6–8 helyi rendőr teljesít szolgálatot. „Nem muszáj 40 emberben gondolkodnunk, de a személyi kiadások jelentősek – sok a pótjuttatás, a dologi kiadás, felszerelés, ruházat is kell –, becsléseim szerint négy vagy négy és félszeres a költsége egy rendőri állományban lévő munkatársnak egy tisztviselőhöz képest” – vont párhuzamot a polgármester.
Archív
Fotó: Barabás Ákos
Gyergyószentmiklós: 881 ezer lej
A gyergyószentmiklósi helyi rendőrség húsz személyt foglalkoztat, az intézmény éves fenntartási költsége 881 ezer lej, mely összeg tartalmazza a húsz fő éves fizetését, valamint az egyenruhák, az irodai fogyóeszközök, a biztosítás, a továbbképzések és az üzemagyag költségét. „Az országos rendőrség személyzeti állománya annyira lecsökkent, hogy a közbiztonsági kérdésekben helyi rendőrség nélkül sokkal több gond adódna. A helyi rendőrök nélkül nem lenne, aki a mezőőrzésbe besegítsen, hogy a gazdák terményei ne kerüljenek illetéktelen kezekbe. Továbbá nagy hasznukat látjuk a szociális munkások tevékenységének megszervezésében és a törvénytelenül parkolók számonkérésében is” – nyilatkozta lapcsaládunk érdeklődésére Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós polgármestere.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!