
Végül mégiscsak elbontják, de előbb kisajátításokra lesz szükség
Fotó: Pinti Attila
Nyolc éve vásárolta meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a rendszerváltás utáni magánosítás következményeként leromlott belvárosi Bodok-szálló épületét. Antal Árpád polgármester a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette, már idén télen elkezdődhet az egykori szálloda és a környező épületek bontása, átmenetileg parkolóhelyeket alakítanak ki, majd a tervek szerint a magyar állam támogatásával hat művelődési intézménynek otthont adó, a belváros képét teljesen meghatározó kulturális központ épül.
2022. augusztus 11., 19:182022. augusztus 11., 19:18
Amikor megvásárolták a hotel épületét, felmerült a gondolat, hogy felújítják és szállodaként működtetik, de végül úgy döntöttek, ez nem lenne tisztességes a versenyszférával szemben, ezért
– idézte fel Antal Árpád. Nehéz elhatározás volt, de 2020 februárjában végül bejelentették, hogy lebontják, majd a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzatok, illetve a Sapientia Alapítvány összefogásával modern kulturális központot építenek fel a helyére.
halasztva a városrendezési terv jóváhagyását, végül a prefektúra és a bíróság elgáncsolta az önkormányzatok és a Sapientia Alapítvány társulását, arra hivatkozva, hogy közintézmény nem társulhat magán jellegű szervezettel.
ezért új forgatókönyv kellett a kulturális központ megvalósítására” – mondta Antal Árpád.
A Sapientia Alapítvány tulajdonában van több, a szálloda szomszédságában lévő ingatlan, ezeket
Heteken belül elkészülhet a bontásról a tanulmány, és akkor ki tudják írni erre a közbeszerzést. A bontás lepapírozása egyébként ugyanolyan bonyolult, mint az építkezéseké, számos állami hatóság engedélyét meg kell szerezni.
ugyanakkor a polgármester megnyugtatta a környéken lakókat, hogy más épületeket nem sajátítanak ki.
A tervezett kulturális központról a budapesti MÜPÁ-t tervező Zoboki Gábor műépítész készített tanulmányt, felmérve a helyszínt és az érintett művelődési intézmények igényeit. Olyan épületet akarnak, amely illeszkedik a városközpontba.
A kulturális központ hat művelődési intézménynek – a Tamási Áron Színháznak, a Cimborák Bábszínháznak, az M Studio Mozgásszínháznak, a Bod Péter Megyei Könyvtárnak, a Gyárfás Jenő Képtárnak, valamint egy ezután létrejövő filharmóniának – biztosít székházat. Mindegyiknek lesz saját épületrésze, és egy közös tér is, amely a város fedett főtere lehetne.
Az épület megtervezésére nemzetközi pályázatot írnak ki. A központ építését ugyanakkor hátráltatja a háború és a gazdasági válság. Antal Árpád emlékeztetett, Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, azokat a beruházásokat folytatják, amelyek el vannak kezdve.
Legkésőbb jövő tavasszal elkezdik a campus építését, hiszen annak a tervei és a területe is elő van készítve – mondta még el Antal Árpád.
A kormánykoalícióban az a döntés született, hogy újból megpróbálhatja megszerezni a város az elhanyagolt kultúrpalotát – mondta Antal Árpád. Ezzel évek óta kísérleteznek sikertelenül, még az épület tulajdonjogát sem sikerült tisztázni, mert nem egyértelmű, kik az egykori kommunista szakszervezet jogutódai. Ha mégis sikerül megszerezni az épületet, akkor ott alakítanák ki a leendő filharmónia előadótermét. De az sem kizárt, hogy a központba tervezett művelődési központ funkcióinak egy részét a tavaly megvásárolt egykori dohánygyár épületébe helyezik át.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
2 hozzászólás