Sepsiszentgyörgy költségvetésről szavazhatnak a város lakói a polgámesteri hivatal honlapján. A szavazók kiválaszthatják azokat a költségvetési tételeket, melyeket a legfontosabbaknak tartanak.
Már a program 2013-as folytatását készítik elő a részt vevő szervezetek a magyar kormány Szülőföldön magyarul programja keretében. A tavalyi támogatások kiosztása februárban érhet véget, jövő hónapban négyezer személy kaphatja meg a támogatást.
Idén is folytatja a fogadóórákat Zsigmond József helyi önkormányzati képviselő, aki a fiatalok gondjaira összpontosít.
Sepsiszentgyörgyön anyagi segítséget nyújtanának azoknak a nyolcadik osztályt végzett diákoknak, akik anyagi gondok miatt nem folytatják tanulmányaikat.
A céhes város önkormányzatának ez a második ipari park projektje.
Miért fekete a színház nagyterme? – ezzel a kérdéssel fordult szerkesztőségünkhöz egy olvasó, aki szerint a lakosság kellene szavazzon a Tamás Áron Színház nagyterme falainak színéről. A színház vezetősége válaszolt a kérdésre.
Helyi szinten kell megoldást találni az előkészítő osztályok elhelyezésére, nem központi döntésre van szükség – véli Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő.
Nem mondott le a Kovászna megyei önkormányzat arról a tervről, mely szerint kiköltöztetnék a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház tüdőtuberkulózis osztályát Sepsiszentgyörgyről. Az akadály még mindig az új ingatlan.
Magyarázatot vár a rendőrségtől az EMNP az alakulat kovásznai kampánystábjánál január 24-én tartott házkutatás ügyében. A párt székelyföldi képviselői szerint túl sok az egybeesés, hogy a hivatalos indoklás megállja a helyét.
Az EMNP kovásznai polgármesterjelöltje, Málnási Levente szerint ellenlábasának kampánybéli gesztusai azt sugallják, hogy csak a hatalom megszerzése a célja.
A 112-es segélykérő vonalra a tavaly beérkezett legérdekesebb, olykor vicces hívásait gyűjtötte össze a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Az elmúlt évek megvalósításairól és a jövőbeli terveiről számolt be a sajtónak Thiesz János, Kovászna város polgármesterjelöltje.
Sajtótájékoztatón reagált az MSZP erdélyi látogatására Balázs Attila, az EMNP kézdivásárhelyi elnöke és Johann Taierling, a párt önkormányzati képviselője.
A Székely Nemzeti Múzeumot mutatja be Vargha Mihály igazgató Bukarestben, a Balassi Intézetben.
Első alkalommal szerveznek Sepsiszentgyörgyön Hagyományteremtő Bécsi Bált.
Az elmúlt évben 47 újszülöttet hagytak el a háromszéki kórházakban, néggyel többet mint 2011-ben.
A háromszéki elöljárók nem zárják ki, hogy akár Codrin Munteanu állhat közvetett módon a szombat éjjel történt zászlórongálás mögött. A SIC-pannó elé felállított, sérült román zászló időközben lekerült a helyéről.
Január 28. az adatvédelem világnapja, a szakemberek szerint legalább ezen a napon érdemes elgondolkozni azon, mennyire szolgáltatjuk ki magunkat egy-egy közösségi portálon.