Kovászna megyei termelők termékei is jelen lehetnek az Auchan áruház polcain – tájékoztatott Kovászna Megye Tanácsa.
Harminc évvel ezelőtt került helyére az első kopjafa a sepsiszentgyörgyi Vártemplom szomszédságában, amelyet a Székely Mikó Kollégium 1943-ban érettségizett véndiákjai helyeztek el. Az alkalomra hármas ünnepel emlékeznek júniusban.
Külső jogi segítséget igényel Kovászna Megye Tanácsa az önkormányzat nagyobb értékű perei esetében. A vonatkozó döntést nem sikerült zökkenőmentesen meghozni.
Nekiláttak a munkának az idei, a 22-ik kiadásához érkezett Szent György-napok szervezői. Dancs Zsolt és Grubisics Levente csütörtökön megosztották az első tudnivalókat is, és azt ígérik, a 2013-as városünnep jobb lesz, mint az „elődei”.
Toró T. Tibor szerint a kovásznai kampány során nem a jelöltek programjára összpontosítottak, inkább a szavazók eltántorítására alapozott az RMDSZ.
Találkozókat szervezett az RMDSZ és az EMNP Kovásznán, mindkét politikai alakulat a fürdőváros fellendítésére építi kampányát.
Az elektronikus beléptetőrendszer felszerelése után kétezer bérletet adtak el Sugásfürdőn.
Hosszú ideje nem lehetett polgári házasságot kötni szombaton Sepsiszentgyörgyön, mivel az anyakönyvvezető nem volt hajlandó esketni hétvégén.
A 2008–2009-es tanévben még 38 659 tanuló szerepelt a háromszéki tanintézmények nyilvántartásában, most 1538-cal kevesebb.
Éves küldöttgyűlését tartotta a napokban a Nemzeti Szabadelvű Kör a háromszéki Bikfalván.
Folyatódik a 2012-ben indított, kistermi ismeretterjesztő előadássorozat, amelynek keretében csütörtök délután az immunizálásról kapnak felvilágosítást az érdeklődők.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Rendőri látogatással kellett szembesülniük az EMNP baróti szervezetének tagjai, miután a pártszékház homlokzatára január 25-én, pénteken kitűzték a székely, illetve a magyar zászlót. Az egyenruhások egyelőre csak figyelmeztettek.
A szerdai kormányülésen a Ponta-kabinet jóváhagyta azt a határozatot, melynek értelmében Dumitru Marinescu, Előpatak előző polgármestere váltja Kovászna megye prefektusi tisztségében Codrin Munteanut.
Idén is megszervezi a már hagyományossá váló, a tagsággal való minél szorosabb kapcsolattartást szolgáló éves polgári délutánját az MPP sepsiszentgyörgyi szervezete.
Hosszas, az egykori tulajdonos leszármazottaival folytatott egyeztetés után idén a megyei, illetve Bodok önkormányzatának közös tulajdonába kerülhet az oltszemi speciális iskola épülete.
Az MPP háromszéki vezetői szerint elítélendő azon elöljárók hozzáállása a székely szimbólumokhoz, akik a magyar politikai alakulatok és civil szervezetek felkérése ellenére évek óta nem hajlandók kitűzni a lobogót a polgármesteri hivatalok homlokzatára.
Minden magyar tannyelvű iskola elemi tagozata Gárdonyi Géza egy kötetét és módszertani csomagot kap a 2013 – a külhoni magyar kisiskolák éve című program keretében.
Az ország 52 tanintézményéből több száz, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát taglaló fogalmazás került fel a www.colecteazaselectiv.ro honlapra, köztük 16 sepsiszentgyörgyi tanuló írása is.