Róka kóborol Sepsiszentgyörgy egyik lakónegyedében. A vadat a Szemerja negyedi egyik óvoda, majd a kórház környékén is látták.
2016. december 29., 23:062016. december 29., 23:06
Tóth- Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere megkeresésünkre elmondta, a kutyamenhely alkalmazottai már néhány napja kitették az élve befogó csapdát, még nem sikerült elkapniuk az állatot. Mint ismert, korábban is előfordult, hogy a város területén rókát fogtak, ilyenkor beszállítják az állategészségügyi igazgatósághoz, ahol megállapítják, hogy veszett-e.
Sikó Barabási Sándor főállatorvos megkeresésünkre elmondta, nem jelent veszélyt a róka, a város területén legalább két rókacsaládról tudnak, a vadak az életterük beszűkülése miatt költöznek be a lakott településre, ahol könnyebben jutnak élelemhez. Az európai nagyvárosokban is nagy számban élnek rókák, Zürichben például több mint ötszáz. A szakember szerint, nem valószínű, hogy a városban csatangoló állat veszett, különben is a megelőző oltás- kampányoknak köszönhetően visszaszorult a fertőzés, idén egyetlen megbetegedés sem volt. Sikó Barabási Sándor arra kéri a szentgyörgyieket, hogy ne etessék, de ne is zavarják meg a rókát.
Kifejtette, ha a környéken lakókat zavarja a róka látványa, akkor a kutyamenhely dolgozóinak segítségével befogják a vadat az élőcsapdával, majd kiviszik az erdőbe és elengedik.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!