
A rászoruló diákok délutáni oktatásának résztámogatásáról szavazott a napokban a Kovászna megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat.
2016. december 29., 23:112016. december 29., 23:11
A megyei önkormányzat 68 ezer lejes keretet különített el, egy projektre legtöbb tízezer lej részfinanszírozást szánnak.
Kovászna megyében közel négyszáz gyerek vesz részt a Diakónia Keresztyén Alapítvány által lebonyolított, és a svájci HEKS (Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete) által támogatott programban. A svájci segélyszervezet évi 150 ezer eurót fordít a háromszéki felzárkóztató programra, ez a költségek felét jelenti, az összeg többi részét a megyei és a helyi önkormányzatok pótolják. A finanszírozás a résztvevő tanárok bérét és az étkeztetést jelenti.
Rétyen, Nagyborosnyón, Zágonban, Kovásznán, Csernátonban, Árkoson, Mikóújfaluban, Baróton és Zabolán is működnek csoportok. Sepsiszentgyörgyön a Gödri Ferenc általános iskolában folytatják a két évvel ezelőtt beindított programot, három csoportban hetvenkét gyerek kap meleg ebédet heti négy alkalommal, és pedagógusok délutáni foglalkozást tartanak.
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, az Árvácska napközi otthon is az iskolához tartozik, így annak a konyhájában főzik meg az ebédet, és az óvodások és a programban résztvevő diákok által használható éttermet rendeztek be. A kedvezményezetteket az iskola válogatja ki, ők szakképzett pedagógusok felügyelete alatt készítik el a házi feladataikat, de más tevékenységeket is szerveznek számukra.
A tanítók, tanárok értékelése szerint a program jól működik, a gyerekek jó eredményeket értek el. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke több ízben kifejtette, a szociális háló kiépítése, a rászorulók segítése, a felzárkóztatás a kormány feladata lenne, ám ezt kénytelenek átvállalni a civil szervezetek és az önkormányzatok.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!