Lezárult a Turulmadár Ifjúsági iroda által szervezett YEP – Youth Education Program projektsorozat.
2016. december 27., 23:572016. december 27., 23:57
A hét diákcsapat és mentoraik a június-december időszakban húsz akciót valósítottak meg, köztük egy ifjúsági felmérést, négy különböző témájú könyv- és filmestet, előadásokat, villámcsődületet és adománygyűjtő akciókat szerveztek például a kórházban fekvő beteg gyerekeknek, vagy a Szépmezőn élő rászorulóknak. Ugyanakkor meteorológiai állomást építettek, kisfilmet készítettek, összesen közel ezer sepsiszentgyörgyit vontak be, minden korosztályból.
A mikroprojektek elsősorban a környezetvédelem, szociális problémák, oktatás, játék általi tanulás, művészetek és kreativitásfejlesztés témaköreit járták körül. Az egyesület harminckét diákot jutalmazott, a projektek értékelésekor szem előtt tartották a befektetett önkéntes munka mértékét, az ötletességet, a kreativitást, a problémára való megoldáskeresést, projektcélokat és a mozgósítás mértékét.
A program folytatásában a sikeresen teljesítő csapatok részt vesznek egy fejlesztőtáborban jövő év elején.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!