Bezár az Íriszház

•  Fotó: Szabó Enikő

Fotó: Szabó Enikő

A kormánytámogatások jelentős csökkentése miatt úgy tűnik, hogy január elsejétől nem működhet tovább a felnőtt fogyatékkal élők nappali központja Sepsiszentgyörgyön. Idén a költségek felét biztosította a román állam, a másik felét pedig külföldi támogatásokból fedezték.

Szabó Enikő

2013. december 27., 17:572013. december 27., 17:57

„Ma megkaptuk mi is a Román Kormány karácsonyi ajándékát. Az Íriszház fogyatékkal élők nappali központját 2014-ben a román állam 30 ezer lejjel támogatja. Ez az összeg minden ellátott után alig 70 lejt jelent havonta. Csúfság és a munkánk teljes semmibe vétele, hogy miközben egy állami nappali központban a fejkvóta havi 845 lej, mi, civilszervezetként ennek egy tizedét sem kapjuk meg. Ha nem történik csoda, akkor januártól bezárjuk az Írisz Házat. Arról nem is beszélek, hogy a gyerekprogramunkra, amelyben 14 gyermeket oktatunk, gondozunk egy banit sem kaptunk. Köszönjük a román állam támogatását” – közölte Makkai Péter, az intézmény igazgatója.

Leszögezte, hogy a Sepsiszentgyörgyön egyetlen, civilszervezet által működtetett, felnőtt fogyatékosokat ellátó nappali központjában 35 személyről gondoskodnak és havi ellátásuk – fejenként – 300 lejbe kerül. 2013-ban fejenként, havi 160 lejből gazdálkodtak, a különbözetet támogatásokból és egyéb kiegészítő tevékenységekből biztosították.

„Felháborító, hogy míg az állami szociális intézményeknek óriási összegeket ítélnek meg, nekünk most be kelljen zárnunk a források hiánya miatt. Ekkora különbség nem lehet az állami-, és a civilszervezetek által működtetett intézmények szolgáltatásainak közt. Fellebbezünk a döntés ellen, de jelenleg minden illetékes szabadságon van. Feltételezhetően márciusig úgy sem lesz megoldás” – szögezte le Makkai. Elmondta: a helyzet visszásságához tartozik az is, hogy a nonprofit alapítvány idén is 111 ezer lejnyi adót fizetett ki az államnak.

Az igazgató szerint egyetlen megoldásnak az tűnik, ha teljesen megszakítják a kapcsolatot a román állammal és átgondolják a finanszírozási lehetőségeket. „De akkor, soha többet nincs amit nálunk keressenek, ellenőrizzenek és felügyeljenek” – tette hozzá.

A Diakónia Keresztyény Alapítvány által négy éve működtetett Írisz Ház Sepsiszentgyörgyön a fogyatékkal élők munkába való integrálásával is foglalkozik. Eddig összesen tizenhat fogyatékosnak biztosított munkakönyves állást védett műhelyeiben és biokertészetében. Nemrégiben még három munkahelyet létesítettek.

Csak Sepsiszentgyörgyön mintegy 2700 fogyatékost tartanak számon. Országos szinten számuk 700 ezer és összesen csupán 17 ezer személyt foglalkoztatnak különböző intézményekben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés