
A 140 lakó mindössze kis része a hangadó. A többség elfogadta az önkormányzat kérését
Fotó: Haáz Vince
Marosvásárhelyen az éjszakai menhelyként és szociális szállóként működő épületben 140 személy van elszállásolva. Az épületet fel kell újítani, a városháza illetékesei szerint a kivitelezőt is kiválasztották, ezért a lakóknak ki kell költözniük. Egy részük azonban nem akar távozni.
2019. augusztus 05., 22:052019. augusztus 05., 22:05
A város fontosabb épülteire fogunk mászni, és addig le nem jövünk onnan, amíg helyzetünk meg nem oldódik – kiabálták hétfő délelőtt Marosvásárhelyen azok a lakók, akiknek csütörtökig el kell hagyniuk a szociális menhelyet, ezért nem tudják, mitévők legyenek. A városháza elé vonuló tiltakozókkal pár perc erejéig megpróbált szóba állni Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója, de végül pár perces egymásra kiabálás után otthagyta őket.
A városháza szociális igazgatósága egyébként ideiglenes szállást talált a fogyatékosoknak, betegeknek, betegnyugdíjasoknak, és értesítette a többieket, hogy ők maguk kell szállást keressenek az épület tatarozásának idejére, amely előre láthatóan két hónapig is eltarthat.
A lakók egy része azonban nem akar kiköltözni, s olyanok is vannak, akik nem fogadták el a városháza által felajánlott ideiglenes szállást. Többen a nép ügyvédjéhez és az emberjogvédő szervezetekhez fordultak segítségért. A városháza hajthatatlan marad, az illetékesek kijelentették, hogy
A városháza szerint a lakók, akiknek egy jó része nem Maros megyéből való, törvénytelenül él az ingatlanban.
Fotó: Haáz Vince
Hétfőn délelőtt kéttucatnyi személy, többen kisgyerekekkel vonultak a marosvásárhelyi városháza elé. Képviselőjük, Oltean Bogdan azt állította, hogy a városháza szociális igazgatóságnak képviselői nem hajlandók velük tárgyalni, s semmiféle megoldást nem ajánlottak fel nekik. A fiatalember szerint
Oltean azt állította, későn értesítették őket arról, hogy fel akarják újítani az otthont. A Vráncsa megyéből származó fiatalember egy éve lakik a szociális szállón, és bár van munkahelye, azt állítja, hogy nem tud abból albérletet fizetni. Az ott lévők közül többen sérelmezték, hogy a város nem mindenkinek ajánlott fel alternatív szálláslehetőséget, s mégis az utcára akarja tenni őket. Egy férfi azt mondta, hogy a négytagú családja összjövedelme 2700 lej, ebből pedig nem futja a kvártélyra és megélhetésre is.
A tiltakozók azt állították, hogy mindenki szociális ankét nyomán került be az otthonba, s bár nincs érvényes szerződése, hogy ott lakhat, rendszeresen törleszti a rá eső költségeket. Többen kiabáltak és elkeseredve mondták, hogy ha nem adnak nekik más szállást, akkor felmásznak a város épületeire és addig le nem szállnak, amíg nem segítenek rajtuk.
– kiabálta az egyik asszony.
A tiltakozók több tíz percet álldogáltak a városháza előtt, majd megpróbáltak bemenni az illetékesekhez. Az előtérben azonban a kapus és őrző-védők tartoztatták fel őket.
Fotó: Haáz Vince
Hosszas várakozás után jött le a tiltakozókhoz Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója és Makkai Gergely, a város szociális ügyeiért felelős alpolgármester. Maior azt kérdezte a tiltakozóktól, hogy hova valósiak és mióta laknak az otthonban. Kiderült, hogy van, aki immár tíz éve az otthon lakója, családot is alapított és munkahelye is van. Maior többször azt hangsúlyozta, hogy jelenleg a szociális intézmény éjszakai menedékhelyként működik, hivatalosan csak éjszakára szabadna oda rászorulókat fogadni, s mindenképpen elengedhetetlen, hogy felújítsák.
– hangoztatta Maior, majd otthagyta a tiltakozókat.
Fotó: Simon Virág
Azok egészen a kocsiig kísérték azt kiabálva, hogy „megszavaztunk titeket, most kell segítsetek. Tolvajok, tolvajok”.
Zavarják a környékbelieket
Marosvásárhelyen a szociális szállónak és éjszakai menhelynek helyet adó épület a meggyesfalvi negyedben van, s a környéken lakók többször írásos panaszt nyújtottak be a városházára, rendőrséget is a helyszínre hívtak, mert az otthon lakói fenyegették, zavarták őket, megkeserítették életüket. Idén a városházának volt egy próbálkozása, hogy más helyre költöztesse a szociális létesítményt, de az új épület szomszédai a tanácsülésen kérték, hogy az önkormányzati képviselők ne fogadják el az ingatlan megvásárlásáról szóló tervezetet – így minden maradt a régiben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
1 hozzászólás