Az RMDSZ parlamentbe jutása teljesen biztos, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora lesz a frakció az új törvényhozásban – mondják a gyergyószéki jelöltek.
Hétszáz kilométer hosszúságú megyei útra kötött hóeltakarítási szerződést Hargita Megye Tanácsa, 160 kilométernyire viszont továbbra sem találtak vállalkozót.
Búcsús szentmisével ünnepelte a marosfői római katolikus plébánia a Magyar szentek és boldogok napját.
Azon tanintézményekben, ahol már ebben a hónapban szükség volt a nemrég megkapott költségvetés-kiegészítésre az októberi bérek kifizetéséhez, néhány napot késhet a fizetés.
Megnőtt tavalyhoz képest a nyugdíjasként bedolgozók aránya a tanügyi rendszerben. A főtanfelügyelő szerint az, hogy egyre többször van szükség a nyugdíjasokra, azt mutatja, hogy kevesebb fiatal lép a pedagógusi pályára.
Csütörtökön érkezik meg Hargita megyébe az idei, influenza elleni megkésett oltáskampány első oltóanyag-szállítmánya, így jövő héttől megkezdődhet a lakosság veszélyeztetett rétegének immunizálása.
Összesítette a Hargita Megyei Tanfelügyelőség az októberi hiányzásokat. Bartolf Hedvig főtanfelügyelő szerint elkeserítő, hogy a tizenkettedik osztályosok mulasztották el a legtöbb órát.
Idén is lesz adventi vásár Gyergyószentmiklóson, keddtől lehet jelentkezni a faházikók bérlésének árverésére.
Községháza – áll a felirat a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal Kárpátok utca 8. szám alatti épületének homlokzatán, kihelyezői szerint a város történetét, fejlődését hivatott a köztudatban tartani.
Novemberre ötszáz lejes szakmai ösztöndíjat kapnak a szakiskolások, azt követően pedig kétszáz lejre csökken a havi juttatás értéke. Az ösztöndíj iránt nagy az érdeklődés.
Viszonylag sok volt a lázas beteg az elmúlt héten Hargita megyében, egy személy oldószerrel próbált véget vetni életének, egy idős férfi pedig bennégett saját házában.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
A gyergyóremetei sportcsarnok adott helyet pénteken az Önkormányzati Sportnapnak.
Szárhegyen nyitotta meg kampányát az Erdélyi Magyar Néppárt gyergyószéki szervezete.
A mozgósítás a fiatalok fő feladata – derült ki a MIÉRT székelyföldi ifjúsági konferencia megnyitóján elhangzottakból.
Gyergyóremete önerőből épít közösségi házat Csutakfalván. Az ingatlanban lesz hely közösségi rendezvényeknek, de nem csak.
Továbbra is megoldatlan a lomtalanításból származó és a kerti hulladék elszállítása a gyergyószentmiklósi háztartásoktól. A problémára az önkormányzat és a közüzemek keresi a megoldást.
Jelentős összeggel tartozik Hargita megye prefektusa, Jean Adrian Andrei az egyik csíkszeredai lakástulajdonosi egyesületnek, a ki nem fizetett közös költségek miatt.
Hargita megyében a szolgáltatási ágazatokban dolgozóknál mutatták ki az átlagosan legmagasabb nettó jövedelmet, mely augusztusban 1123 lejre rúgott.