A Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél a szakminisztérium által júliusban közölt sarokszámokat használják a posztcsökkentések végrehajtásánál, de még így is mintegy 250 állás szűnik meg. Ha érvénybe lép az augusztusi kvótarendszer, nagyobb lesz a leépítés.
Határokon átívelő összefogással épült fel a háromkúti iskola. Hétfőn nagyon sok vendég tette tiszteletét az iskolaszenteléssel egybekötött tanévnyitón. Kövér László, az Országgyűlés elnöke is köszöntötte a megjelenteket.
Évről évre növekvő érdeklődés mellett zajlik a székelyek győzedelmes csatájára való emlékezés a Gyergyószárhegy határában lévő Tatárdombon.
A székelyföldi lószerető emberek szombat-vasárnapi találkozása nem fejezhető ki számokban. Annál inkább élményekben, amelyekre a Gyergyószentmiklóson megrendezett Székelyföldi Lovas Ünnep adott lehetőséget.
Megváltozott tanévszerkezettel kezdődik el hétfőn a 2015–2016-os tanév. Hargita megyében majdnem 53 ezer napközis kisgyerekkel, általános és középiskolás diákkal telnek meg a tanintézetek.
A Hargita Megye Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszere című projekt keretén belül megérkezett az első eszköz-szállítmány.
A gyergyószentmiklósi lovaspályán szervezett, szombat-vasárnapi Székelyföldi Lovas Ünnepre sokan készülnek. A szervezők azt ígérik, látványosságból, szórakozásból nem lesz hiány.
A védőoltástörvény szigorítására készül az egészségügyi minisztérium, a rövidesen közvitára kerülő szabályozás a szülőket is büntetné a védőoltás elutasítása esetén.
Pereskedésnek néz elébe a gyergyószentmiklósi önkormányzat és az E-Star. Nagy Zoltán alpolgármester és az önkormányzat álláspontja az, hogy a fűtésszolgáltatási szerződést egyoldalúan semmiképpen nem bonthatja fel az E-Star. Az önkormányzat is pert indít.
Az év legnagyobb bulijára várja a fiatalokat a gyergyószentmiklósi Ifitéka. Az ifinapok a korábbi években is nagy sikernek örvendtek a fiatalok körében.
A gyergyószentmiklósi jégpálya működtetését segíti majd az a fejlesztési társulás, amelyet Hargita Megye Tanácsa és Gyergyószentmiklós önkormányzata hoz létre. Ez azonban csak az első lépés. Ha beválik, előnyeit az egész térség sportja érezni fogja.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
A hivatalos adatok szerint szükség esetén 320 menekült elhelyezésére tud helyet biztosítani Hargita megye, a sportszállókban kaphatnának ideiglenes szállást a migránsok. Fotós kollégánk, Thomas Câmpean ezer kilométeren át kísérte az emberáradatot.
Rapid–Steaua mérkőzés zajlott a gyergyószentmiklósi labdarúgópályán szerdán délben.
Elhalasztotta a döntést a Hargita Megyei Törvényszék, így szeptember 17-én hirdeti ki, miképpen folyik tovább a Mezei János elleni eljárás.
A víz- és csatornahálózat kiépítését végző cég elkezdte a felszedett járdaburkolat helyreállítását Gyergyószentmiklós főterén is, ezzel egy időben a Vitalissima munkatársai kivágják a park szélén lévő, elöregedett, beteg fákat.
Miközben a legtöbb erdélyi megyében sikerül biztosítani a tej-kiflit tanévkezdésre, Hargita megyében a kisdiákok csak párhetes késéssel juthatnak hozzá az ingyen tízóraihoz.
Majdnem 150 ezer lej értékben büntetett az elmúlt időszakban a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a boltok fagyasztott áruinak ellenőrzése során tapasztalt szabálytalanságok miatt.
Egyoldalú szerződésbontást jelentett be az E-Star távhőszolgáltató, amely szerint Gyergyószentmiklós önkormányzata szerződésszegést követett el azzal, hogy nem növelte meg 7,5 százalékkal a távhő helyi árát.