Az elmúlt hetek csapadékmentes időjárása révén ugyan jól haladtak a pityókaszedéssel a gazdák, de a magágyak könnyebb előkészítése, az őszi gabonák fejlődése érdekében szükség lenne csapadékra Hargita megyében.
Az orvosi műszerekre, a fogászati és a fizioterápiás kezelésekre szánt pénzalapokat leszámítva elegendő pénzt kapott a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár az egészségügyi rendszer működési költségeinek fedezésére.
Mivel a munkálatok éppen azon a helyen zajlanak, ahol a gyászszertatásokon részt vevők szoktak állni, a temetések rendjén is változtatni kell.
Huszonötödik születésnapját ünnepelte szerdán a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete. A szentmisével kezdődött rendezvényen felszólaltak a szervezet elöljárói és tagjai is.
Nagyszínpadi, stúdiótermi előadások, kocsmai környezetben történő színházi projektek – összesen 23 produkciót vonultat fel a Nemzetiségi Színházi Kollokvium 11. kiadása.
Októbertől foglalja el a székét a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója. Fórika Sebestyén sikeresen vizsgázott a központ menedzseri tisztségére.
A Gyergyószentmiklós legrégebbi faszerkezetű lakóházaként nyilvántartott épületet, a Benedek-kúriát már májusban kiürítették, átadva a terepet a felújítást végzőknek. A munka azonban csak most kezdődhetett el, az utolsó pillanatban.
Huszonötmillió lej értékű kincstári hitelt vesz fel idén Hargita Megye Tanácsa az egységes megyei hulladékkezelési rendszer kiépítését célzó projektjének finanszírozására – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
Szarvasok okoztak kárt egy szárhegyi pityókaföldön. A tulajdonos megoldást keres, s ha kártérítésben nem is reménykedik, a vadászokkal való párbeszédre igényt tartana – számol be szerdai címlaptörténetében a Gyergyói Hírlap.
Nemcsak tavasszal, ősszel is kigyúlnak a tüzek a mezőgazdasági területeken. A Hargita Megyei Környezetőrség most is ellenőriz, a tűzesetekről hétvégén is fogadnak bejelentéseket.
Lopást emlegetve az elektronikus egészségügyi rendszer ellentmondásos működésére panaszkodik Soós Szabó Klára, a Háziorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
A Bükkhavasban, a leégett menedékháztól nem messze épült fel az a hegyi menedék, melynek „testvérei” vannak a Fehérmezőben, Kissomlyó mezején – hogy csak a legsűrűbben felkeresetteket említsük Gyergyó környékéről.
Elfogadta a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület a város sportbázisának bérleti díjait – a jégpálya és a szomszédságában található labdarúgópályák használatáért fizetendő összegekről van szó.
Öt pert indított Árus Zsolt a nyár folyamán különböző romániai hatóságokkal, intézményekkel szemben. Ezzel az általa kezdeményezett, és folyamatban lévő bírósági ügyek száma húszra nőtt.
Előrelépések történnek a Monturist-ügyben Gyergyószentmiklós és Budapest V. kerület között kialakult nézeteltérések kapcsán. Gyergyószentmiklóson járt Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerületi polgármester.
Öt személygépjármű „kapott” a fehér festékből, egy útfestési incidens miatt Gyergyószentmiklóson.
„Azt mondod, a kaland veszélyes? Akkor próbáld ki a rutint. Az halálos” – ezen mottóval hívtak résztvevőket a harmadjára megszervezett Carpathian Gladiátor elnevezésű kalandos akadályfutásra.
Hargita megyében 55 ezer olyan személy van a háziorvosok pácienslistáján, akik nem rendelkeznek egészségbiztosítással, azaz nem fizetik a hozzájárulást az egészségbiztosítási alapba. Alig több mint három hónap múlva kötelezővé válik a járulékfizetés.